Tisztelgés a hősök előtt

2016, november 14 - 13:54
Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen is bemutatta az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékeit megidéző kiállítását a Debreceni Egyetem.

„A forradalom gyújtópontjában – Tűzből élet és enyészet ” című tárlat elsősorban a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK) gyűjteményéből származó korabeli dokumentumok bemutatásával idézi meg a 60 éve történteket, kiemelten hangsúlyozva a debreceni eseményeket, amelyek elindították az eseményeket.


Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetemen rektora a november 11-i megnyitón az emlékezés fontosságát hangsúlyozta, ugyanakkor felhívta a figyelmet az emlékezés ellentétére, a felejtésre, ami felbecsülhetetlen károkat okozhat nem csak az egyes emberek, hanem a közösség életében is.

- Ez a kiállítás nem csak tisztelgés az 56-os hősök előtt, hanem az utókor elismerését is szeretné kifejezni – fogalmazott köszöntősében Jávor András. A Debreceni Egyetem általános rektorhelyettese hangsúlyozta: a hat évtizede történtek nem csak Magyarországon, hanem határok nélkül, valamennyi magyar ember életében változást szerettek volna hozni, azok pedig, akik Erdélyben is kiálltak a nemzet ügyéért, az eszmeiség felvállalása mellett magyarságukért is ki mertek állni.

- Ez az installáció elsősorban az érzékekre hat, kapuszerű elrendezése szinte beinvitálja a látogatót a forradalom világába. A nézők egyszerre ismerhetik meg a korabeli eseményeket a fotók, plakátok, kordokumentumok alapján, ugyanakkor láthatják az egyetem videópályázatára érkező kisfilmeket is, amely az utókor látószögéből eleveníti fel a Debrecenből indult forradalom keltette érzéseket, emlékeket – mondta a tárlat bemutatásakor Petró Leonárd, a DEENK munkatársa.

A tárlat november 21-ig látható a Partiumi Keresztény Egyetemen.

Sajtóiroda - BZs

 


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.