Bács Zoltán: nálunk nem állt meg a világ

2020, április 28 - 11:21
Alaposan megváltozott az élet a koronavírus miatt a Debreceni Egyetemen. Üresek az épületek, a kollégiumok, távoktatás zajlik és átalakult a betegellátás. Közben azért jól haladnak az infrastrukturális fejlesztések – derült ki a Médiacentrum Debrecennek adott kancellári interjúból.

Bács Zoltán kancellár a Debrecen Televízió Közügy+ című műsorának hétfői adásában elmondta, hogy március 23-án sikeresen elindult a távoktatás a Debreceni Egyetemen, ami elsősorban annak köszönhető, hogy az intézmény e-learning rendszerének fejlesztése már a járvány előtt, 1-2 éve elindult és azóta is folyamatosan fejlődik. Ezzel együtt a veszélyhelyzettől kezdődően a nagy igény miatt a szerverek kapacitását a négyszeresére kellett növelni. A nagyrészt otthonról dolgozó oktatók és tanárok, - mind az egyetemen, mind az egyetemi fenntartású köznevelési intézményekben - több ezer órányi tananyagot töltöttek fel az internetre – fogalmazott az intézményi vezető, aki arról is beszélt, hogy a helyszíni jelenlétet igénylő -például labor- és orvosi - gyakorlatokat őszre halasztották.

Azon is sokat dolgoztak az informatikusok, hogy a világháló segítségével az egyetemen jó minőségben lehessen például web-konferenciákat, szenátusi-, kari tanácsi-, tanszéki megbeszéléseket tartani és felgyorsuljon az ügyintézés.

A kancellár elmondta: a járványra való felkészülés kapcsán az elmúlt egy hónap alatt 2,2 milliárd forintot költött az intézmény eszközbeszerzésekre, átalakításokra. A Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Bartók Béla úti telephelyén átalakították az infektológiát, a klinikai campuson pedig számos épületben hoztak létre olyan helyiségeket, amelyek egy esetleges nagyobb igénybevételt is elbírnak. Rengeteg védőeszközt szereztek be, lélegeztető- és altatógépeket, betegmonitorokat, CT-t, röntgent, mobilröntgeneket vásároltak. A Debreceni Egyetemen a jelenlegi igényeknél lényegesen több lélegeztető géppel rendelkeznek. – Betegellátó intézményeink maximálisan felkészültek. Aki Debrecenben ilyen helyzetbe kerül, az jó kezekben lesz – jelentette ki.

Bács Zoltán arról is beszámolt, hogy a járványos esetek kezelésére kijelölt Kenézy Kórház jelenleg több mint 300 koronavírusos beteg egyidejű ellátására alkalmas. Az egyetem pandémiás terve szerint pedig, - szükség esetén - több mint ezer ilyen helyet alakíthatnak ki, amelyek nagy része a Bartók Béla úti épületegyüttesben lenne, de szükség esetén a klinikán, főleg az 1-es telepen is lehetnének.

– Ezen a helyzeten túl leszünk. Bár a vírus nem fog teljesen eltűnni, megtanulunk vele együtt élni, infrastrukturálisan pedig felkészültünk – vélekedett.

A kancellár arról is beszámolt, hogy kollégái három hét alatt kifejlesztettek egy olyan, a rendkívüli helyzetben alkalmazható gazdasági rendszert, amely gyorsítja, és nyomon követhetővé teszi, – többek között - a számlakezelést, a humánerőforrás folyamatokat. Az ügyviteli automatizálást az adminisztráció hatékony menedzselése érdekében szeretnék a veszélyhelyzet után is megtartani és fejleszteni.

Bács Zoltán elmondta, hogy hamarosan beindítják a Virtuális Ambulanciát, valamint készülnek a járóbeteg-ellátás fokozatos, lassú újraindítására is az Operatív Törzs és a kormány rendelkezései függvényében.

- A köznevelési intézményeinkben az érettségit nekünk is meg kell szervezni. A Kossuth Gimnáziumban és a Balásházyban erre már készülnek a kollégák. Ehhez biztosítjuk a védőfelszerelést, kézfertőtlenítőt, takarítást is - emelte ki. A felsőoktatási záróvizsgákkal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy ahol az megoldható, nem kell majd személyesen megjelenni, ahol pedig nem lehetséges, ott védelmi intézkedések mellett kis létszámokban oldják meg ezt a feladatot. A kancellár abban bízik, hogy szeptemberben rendben elindulhat az új tanév, bár kérdés, hogy mi lesz a külföldi hallgatókkal. Kiemelte, hogy mivel a Debreceni Egyetemen tanul az országban a legtöbb külföldi diák, ezért fontos a körültekintés, így a járványügyi intézkedések keretében előfordulhat, hogy az új tanév előtt két hetes kötelező karantént rendelnek el a Magyarországra visszatérők külföldi számára.

Az interjúban a Debreceni Egyetem beruházásairól is szó esett, amelyekről Bács Zoltán elmondta: néhány napja megkezdődött a Learning Center építése az Egyetem téri campuson, az Innovációs Központ kivitelezése a Vezér úti területen pedig január óta tart. Előbbinek jövő májusra, utóbbinak februárra kell elkészülnie. A Science Parkban felgyorsult a pilot oltóanyag üzem megvalósításának előkészítése, amely előfutára lehet a későbbi nemzeti oltóanyaggyárnak. Emellett gyógytápszer üzem is létesülne 70 hektáron az egyetemi ipari park területén.


Bács Zoltán kancellár szerint a mintegy harmincezer hallgatót, másfélezer oktatót és tízezer dolgozót jelentő intézményi közösség kiválóan bizonyított az elmúlt másfél hónapban. Mindenki megértette, hogy a közösség és a személyes érdeke is azt kívánja, hogy gyorsan alkalmazkodjon az új helyzethez - így a Debreceni Egyetem gyorsan tudott reagálni a megváltozott körülményekre, amelynek egyes eredményei a jövőbeli működésben is fontosak lesznek majd.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mivel a szabadtéri sportolás továbbra is megengedett, használható a DEAC pálya, az egyesület focistái már edzenek a telepen és teniszezni is lehet.
 

Sajtóiroda - OCs


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.