Szolnokon erősödtek

2020, augusztus 12 - 13:32
A DE Szolnok Campusszal együttműködésben a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karának több mint hetven diákja töltötte szakmai gyakorlatát a helyi egészségügyi intézményekben. Dietetikus-, gyógytornász- és népegészségügyiellenőr-hallgatók bővíthették szakmai tudásukat a szolnoki kórházakban.

A Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar hallgatóinak nyári gyakorlata július 13-tól augusztus 8-ig tartott a szolnoki kórházakban. Összesen hetvenegy dietetikus-, gyógytornász- és népegészségügyiellenőr-hallgató töltött el egy, vagy több hetet több turnusban a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórházban, valamint a MÁV Kórház és Rendelőintézetben. Előbbi intézményben mindhárom szakirány hallgatóit, utóbbiban a gyógytornász szakon tanulókat fogadták a szakemberek, akik elkötelezetten támogatták a hallgatókat választott szakmájuk gyakorlati ismereteinek megszerzésében.

Zsuga Judit, a Népegészségügyi Kar dékánja kiemelte: előremutató és sikeres együttműködés kezdődött az NK és a szolnoki kórházak között.

- Az a cél, hogy elinduljanak az egészségtudományi képzések Szolnokon, így adta magát, hogy a meglévő debreceni képzések kapcsán közös szakmai munkába kezdünk. A Szolnok Campusnak nagyon hallgatóbarát az infrastruktúrája, alacsony a helyi kórházak hallgatói leterheltsége, így a fiataloknak lehetőségük volt egészen közelről megismerkedni a különféle szakterületekkel, betegágy melletti gyakorlatokon vehettek részt. A hallgatói létszám nem ment a minőségi oktatás rovására, a kedvező oktatói-hallgatói arány elősegítette a minőségi gyakorlati oktatást. Gyógytornász és dietetikus kollégák is elutaztak Szolnokra, hogy megismerkedjenek az ottani munkatársakkal, és szorosabbra fűzzék az együttműködést. Köszönettel tartozunk az elkötelezett, lelkes munkáért a szolnoki szakembereknek – mondta a dékán.

Az intézményekben a hallgatók szakirányonként változó feladatokat végeztek. A dietetikushallgatók gyakorlatukat a klinikai dietetika, a táplálkozási tanácsadás területén végezték, emellett betegekkel is foglalkozhattak: táplálkozási analízist végeztek, étrendjavaslatokat fogalmaztak meg, megismerkedhettek az élelmezési osztály működésével. A népegészségügyiellenőr-hallgatók egy hetet töltöttek az infekciókontroll szervezeti egységben, ellátogattak a mikrobiológiai laborba, tanulmányozták a kórházi osztályok munkáját, valamint megtekinthették a kórházi eszközök fertőtlenítési fázisait a központi sterilizálóban.

Molnár Judit harmadéves népegészségügyi ellenőr szakos hallgató elmondta: a rövid idő ellenére a lehető legalaposabb oktatást kapták a szakemberektől a Hetényi Géza Kórház Higiénés Osztályán. A világjárványra való tekintettel sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek a higiéniára, a biztonságukra, és megmutatták nekik, hogy melyek egy kórház higiénés osztályának a feladatai. Mint mondta: megismerhették a nosocomiális fertőzések infekciókontrollját, a kórházban leggyakrabban előforduló fertőző ágensek mikrobiológiai tulajdonságait, és áttekinthették a mintavételi folyamatokat is.

A hallgatókat a Debreceni Egyetem szolnoki kollégiumában szállásolták el. Szabó Attila, a Szolnok Campus igazgatója a Hirek.unideb.hu érdeklődésére kifejtette: a Debrecenből érkezett fiataloktól és oktatóktól pozitív visszajelzéseket kaptak.

- Kedvezőek az elmúlt hetek tapasztalatai, a kollégiumi elhelyezéssel kapcsolatban és a kórház részéről egyaránt. A campus jól vizsgázott, az elmúlt időszak egy jó teszt is volt arra az esetre, hogy ha a jövőben egyre több olyan fiatal érkezne hozzánk, akik az egészségügy területén folytatják a tanulmányaikat, végzik évközi, vagy évvégi gyakorlatukat. Az oktatókat és hallgatókat is kiemelkedően jó színvonalon tudjuk fogadni – közölte az igazgató.

A kezdeményezés folytatását a jövőben is tervezik, a Népegészségügyi Kar szeretné kihasználni a tömbösített gyakorlatokban és a helyi infrastruktúrában rejlő lehetőségeket.

Sajtóiroda - BZ


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.