Biztos belépő a munkaerőpiacra

2020, december 1 - 08:28
A Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara vezető szerepet tölt be a régió pedagógusképzésében. Szeptembertől szociál-, óvoda- és gyógypedagógia, valamint csecsemő- és kisgyermeknevelő, továbbá romológia szakon várja a hallgatókat a hajdúböszörményi intézmény.

A gyakorló partnerintézmények visszajelzései alapján frissítette oktatási rendszerét a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara (GYGYK). Szeptembertől a gyógypedagógia szakon a hallgatóknak két szakirány elvégzésére is lehetőségük lesz az alapképzésben.

- A munkaerő-piaci igényeket figyelembe véve döntöttünk a gyógypedagógiai szakon az értelmileg akadályozottak pedagógiája szakirány beindításáról, továbbá szeptembertől engedélyeztük diákjainknak, hogy több szakirányt is választhassanak. Ezáltal lehetőségük van arra, hogy például a logopédia mellé a most induló képzést is felvegyék. Ez a hallgatók és a foglalkoztatói szféra számára is előnyös változás, így a 8 félév alatt többféle szakképzettséget is szerezhetnek hallgatóink – emelte ki Gortka-Rákó Erzsébet, a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar dékánja.

A hajdúböszörményi intézmény vezetője szerint egyre jobban felértékelődik a GYGYK-n szerzett diploma.

- Diákjainkat olyan értékálló és korszerű tudással vértezzük fel, amely segítségével a köznevelés, valamint a szociális szféra számtalan területén sikerrel érvényesülhetnek és megtalálják az önmegvalósítás útját. A régióban jelentős a munkaerőhiány a gyógypedagógusok körében, különösen az értelmileg akadályozottokkal foglalkozó szakemberből van kevés. Ezért is tartjuk különösen fontosnak, hogy ezt a képzésünket tovább erősítsük. Túlzás nélkül mondható, hogy a gyógypedagógiai alapképzésben végzett hallgatóink szinte azonnal munkát kapnak, de biztos belépőt jelent a munkaerőpiacra a csecsemő- és kisgyermeknevelő, valamint az óvodapedagógius képzés is – jelentette ki a kari vezető.

Gortka-Rákó Erzsébet kiemelte: gyakorlatorientált képzésük célja, hogy hallgatóik a tanulmányaik alatt olyan minőségű és mennyiségű szakmai tapasztalatot szerezzenek, melynek segítségével a diploma megszerzését követően azonnal képesek az önálló munkavégzésre.

- A GYGYK diákjai az intézmény saját gyakorló óvodája mellett a hajdúböszörményi Kincskereső Óvodában gyarapíthatják szakmai tudásukat. A levelező rendszerben tanulók pedig akár a lakóhelyükhöz közel is kaphatnak gyakorlati helyet. Szoros a kapcsolatunk a régió köznevelési és felnőttképzési intézményeivel, a pedagógiai szakszolgálatokkal, továbbá a szociális ellátórendszer szereplőivel – fejtette ki a dékán.

A kar törekszik a nemzetközi kapcsolatainak erősítésére. Kiterjedt Erasmus-hálózattal rendelkezik, egyebek mellett angol, német, osztrák, spanyol, portugál, olasz, lengyel és finn intézményekkel áll kapcsolatban.

- Kihelyezett szociálpedagógia képzésünk továbbra is elérhető Beregszászon, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. Rendezvényeinken rendszeresen szerepelnek külföldi partnereink oktatói, kutatói. A kapcsolataink révén hallgatóink könnyebben juthatnak külföldi gyakorlati lehetőségekhez. A kar nemzetköziesítésének fontos része, hogy érdeklődő diákjainknak a határon túli gyakorlatokra és terepmunkára is lehetőséget tudunk biztosítani – mondta Gortka-Rákó Erzsébet.

A GYGYK oktatóinak közel 70 százaléka rendelkezik tudományos minősítéssel. Magas színvonalú oktatási, kutatási tevékenységük garancia a minőségi oktatásra.

- Minden évben ösztöndíjjal támogatjuk a fiatal kutatókat és oktatókat, akik szakmai elmenetelük mellett bekapcsolódnak a kar tudományos tevékenységébe. Egyre több hallgatónk veszt részt a Tudományos Diák Konferencián. Arra ösztönözzük diákjainkat, hogy az alap- és mesterképzést követően folytassák tanulmányaikat. Céljaink között szerepel a tudományos utánpótlás biztosítása. Ennek a munkának már észrevehető az eredménye, oktatói gárdánkat erősíti több egykori tanítványunk – fejtette ki a hajdúböszörményi kar vezetője.

A Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar a befogadó felsőoktatási modell keretében kiemelt figyelmet fordít arra, hogy megakadályozza hallgatóinak lemorzsolódást, segítse a beilleszkedést, és támogatja a hátrányos helyzetből érkezőket.

- A felsőoktatásnak alkalmazkodnia kell a megváltozott körülményekhez. Az intézményben folyó hátránykompenzációs programban a diákok ösztöndíjat, mentori támogatást és tehetséggondozási lehetőséget kapnak. A GYGYK-n működő Lippai Balázs Roma Szakkollégiumnak jelenleg 38 hallgatója van. Hatalmas eredmény, hogy 2012 óta 83 szakkollégista vehette át diplomáját. Az intézményünk sikerének alapja a befogadó attitűd, valamint a pedagógus és a társadalomtudományi képzés területen szerzett közel fél évszázados szerteágazó gyakorlat és tradíció – fogalmazott Gortka-Rákó Erzsébet a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar dékánja.

Sajtóiroda-ÉE


 


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.