Díjazott diákok a MK-n

2021, július 2 - 11:21
Kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatóit jutalmazta a Debreceni Egyetem Műszaki Kar dékáni vezetése. A július 1-én, csütörtökön az Ótemető utcai campus kari tanácstermében rendezett házi ünnepségen harmincheten vettek át elismerő oklevelet.

Az eseményen a tanév során kimagasló eredményeket elérő hallgatók dékáni dicséretben részesültek.

– Nehéz évet zártunk, amely próbára tette a hallgatókat és oktatókat egyaránt, így ebben a helyzetben még fontosabbak azok az eredmények, amelyeket diákjaink értek el tanulmányaik során, szakmai megmérettetéseken, vagy akár online rendezvényeink szervezésében – fogalmazott köszöntőjében Husi Géza, a Műszaki Kar dékánja.



A Debreceni Egyetem Műszaki Karán végzett kiemelkedő tanulmányi munkájáért Dékáni Dicséret elismerésben részesült Dombi Mátyás gépészmérnök szakos hallgató, továbbá „Az Ipar napjai Debrecenben" című rendezvényen való aktív részvételéért Diós Szabolcs Sándor, Krakó Rudolf és Pál Patrik mechatronikai mérnök szakos hallgatók.



A logisztikai csapatversenyen elért kiemelkedő eredményért szintén Dékáni Dicséret oklevelet vehettek át a „big DEal team" (Agócs Zsuzsa, Seres Petra, Hangó Alexandra, Törő Orsolya Réka, Varga Patrik), a LogisKings" (Soós Dávid, Kátai Máté, Szólláth Kornél István, Kiss László, Domokos Letícia) és a „Dilemma Destroyers" (Aranyos Csaba, Bíró Szilárd, Borsi Ádám, Kovács Balázs Zoltán, Rékasi Eszter Réka) fantázianéven versenyző csapatok tagjai, akik valamennyien műszaki menedzser szakos hallgatók.



Az ünnepségen a Műszaki Karon 2020. november 12-én rendezett OTDK megmérettetésein helyezést elérők Tudományos Diákköri Munkáért Elismerő Oklevélben részesültek, akik elismerésüket Husi Géza dékántól és Kocsis Imre tudományos dékánhelyettestől vehették át.

A díjazottak:
                                                  
Kamran Akhtar (Műszaki Menedzsment szekció – 2. helyezett)
Elif Sarihan (Építőmérnöki szekció – 1. helyezett)
Gergely Virág (Környezetmérnöki szekció – 1. helyezett)
Hajnal Petra (Környezetmérnöki szekció – 3. helyezett)            
Saleh Ibrahim (Mechatronika szekció - 2. helyezett)      
Jose Misael Jacome Barrionuevo (Mechatronika szekció - 1. helyezett)     
Kelemen Orsolya (Környezetmérnöki szekció – 2. helyezett)      
Kósa Dóra (Műszaki Menedzsment szekció – 1. helyezett)                                                 
Masoud Melhem (Mechatronika szekció - 2. helyezett)                                    
Wafa Mezzi (Mechatronika szekció - 3. helyezett)                                            
Murvay Csanád Samu (Építőmérnöki szekció – 2. helyezett)                          
Victor Chiemerem Onyeneke (Műszaki Menedzsment szekció – 2. helyezett)    
Pál Krisztina (Környezetmérnöki szekció – 2. helyezett)
Pap Réka Zsófia (Műszaki Menedzsment szekció – 1. helyezett)
Meshkatus Salehin (Műszaki Menedzsment szekció – 3. helyezett)
Sárándi Máté (Gépészmérnöki szekció – 1. helyezett)   
Sinka Mátyás (Épületgépészeti és Létesítménymérnöki szekció – 2. helyezett)
Vajó Brigitta (Épületgépészeti és Létesítménymérnöki szekció – 1. helyezett)



Az ünnepségen a kar vezetése köszöntötte Bujalosné Kóczán Éva mesteroktatót, aki nyugdíjazása miatt 2021. július 1-től megválik a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete kari titkári teendőitől is.

Sajtóiroda – BZs

 


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.