MTA pedagógiai kutatócsoport a BTK-n

2021, augusztus 13 - 11:33
Jelentős, több mint 50 millió forintos támogatást nyert a Magyar Tudományos Akadémia új, Közoktatás-fejlesztési Kutatások Programjának pályázatán a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Nevelés- és Művelődéstudományi Intézete és Felsőoktatási Kutató és Fejlesztő Központja.

A személyre szabott tanulás szolgálatába állított digitális technológiák, innovatív pedagógiai eszközök, problémamegoldó tevékenységen alapuló nyelvoktatás, a tanulási kudarcok megelőzése a tanulási környezet átalakításával – néhány kutatási téma azok közül, amelyeket összesen 199 millió forinttal támogat az MTA a 2021-ben új névvel és új tartalommal kiírt, korábban Tantárgy-pedagógiai Kutatási Programként ismertté vált pályázatán. A felhívására 46 pályamű érkezett, ebből 20 téma támogatását javasolta a bírálótestület.

A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar (BTK) Nevelés- és Művelődéstudományi Intézete keretében működő, Pusztai Gabriella intézetigazgató vezette „Pedagógusok szülői elköteleződést erősítő képességének fejlesztése” kutatóprogramot a bírálóbizottság a legkiválóbbak közé sorolta, így az elkövetkező négy évben jelentős pályázati forrás segítségével folytatódhat a megkezdett munka.

- Kutató- és fejlesztőmunkánk az iskolák szülői elköteleződést erősítő tevékenységét támogatja. Hazai viszonylatban ez a terület elhanyagoltnak számít, ezért először ennek fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmet. Több kutatás is azt bizonyítja, hogy Magyarországon kiemelkedően nagy különbségek mutatkoznak az iskolák között pedagógiai teljesítményük és társadalmi összetételük tekintetében is – mondta el a hirek.unideb.hu portálnak Pusztai Gabriella.

A kutatócsoport vezetője kiemelte: a szülői iskolázottság döntő hatással bír az otthoni gyermeknevelési tevékenység minőségére és a gyermekek iskolai teljesítményére. Korábbi kutatásaink szerint a szülők majd fele segítséget igényel a gyermeknevelésben, miközben a pedagógusokkal való kapcsolattartásuk elégtelen. A kutatómunka célja annak feltárása, hogy a pedagógusokat hogyan készíthetjük fel a szülők iskolai bevonására és az otthoni gyermeknevelés támogatására.

- A pedagógus legfőbb „szövetségese” a szülő, hiszen az otthoni motiválás, célképzés és normaadás, a tanulmányi segítségnyújtás és az értékteremtő szabadidős tevékenységek biztosítása nélkülözhetetlen előfeltétele a diákok tantárgyi és képességfejlesztésének – emelte ki a professzor.

A már megkezdett programba a BTK szenior oktatói, PhD- és mesterszakos hallgatói mellett most csaknem 20 olyan általános és középfokú intézmény is bekapcsolódik, ahol túlnyomóan hátrányos helyzetű, kevésbé iskolázott szülői háttérrel rendelkező diákok tanulnak.

A fejlesztő kutatás során pedagógiai eljárásmódokat dolgoznak ki, amelyek betanításában és gyakorlati alkalmazásában is közreműködnek majd a kutatócsoport tagjai, s a kutatás során az új eljárások hatásvizsgálatát és monitorozását is tervezik.

A négyéves kutatómunka eredményeit követően hazai és külföldi publikációkban ismertetik, emellett pedagógiai segédanyag is készül majd, ami a jövőben támogathatja a szülők és pedagógusok munkáját a gyermeknevelésben.

A nyertes pályázatok listája az MTA honlapján, a https://mta.hu/mta_hirei/husz-nyertes-az-mta-kozoktatas-fejlesztesi-kutatasi-palyazatan-111539 linken olvasható.

Sajtóiroda - BZs

 


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.