Díjnyertes jogi gondolatok

2021, szeptember 7 - 10:30
Véget ért a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Állam- és Jogtudományi Szekciójának rendhagyó, „OTDK Plusz” konferenciája a Debreceni Egyetemen. A DE Állam- és Jogtudományi Kara által szervezett kétnapos rendezvényen a tavaszi OTDK legjobbjai szerepeltek.

A Debreceni Egyetem Aulájában tartott konferencia keretében a tavasszal a járvány miatt online megrendezett 35. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójának nyertes hallgatói – személyesen – 15 perces, érdekes jogi témákról szóló, vetített képes előadásokkal jelentkeztek. Az elhangzottakat szakemberek és maguk a diákok értékelték, mindkét napon megválasztották a legjobb előadót. A rendezvényen az ország kilenc intézményének 24 diákja mérte össze tudását, köztük a DE Állam- és Jogtudományi Kar (ÁJK) hat hallgatója.

Csernoch László, a DE tudományos rektorhelyettese a rendezvény sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az intézményben nemcsak oktatás, hanem komoly kutatómunka is folyik. Utóbbi nemcsak az itt dolgozók feladata, hanem a diákoké is: a tudományos diákköri mozgalom is erre szolgál.

- Az a szándék vezet minket, hogy minél több diákot fordítsunk a tudományos érdeklődés irányába, szerezzenek olyan új ismereteket, amelyek túlmutatnak a tananyagon. Gyarapítsák új ismertekkel az emberiség egyetemes tudását, és gazdagodjanak tapasztalatokkal arról, miként kell ezekhez az ismeretekhez hozzáférni, illetve azokat hogyan lehet átadni – emelte ki.

Az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja szerint a konferencia nemcsak az egyetem, a kar, a város és egyes gazdasági szereplők számára, hanem az egész jogásztársadalomnak is fontos.

- A tehetséges hallgatók tudományos seregszemléjébe a jogászi hivatásrendek tagjai, például bírák, ügyészek, ügyvédek, közjegyzők, sőt néhány magánszemély is bekapcsolódott, akik támogatták is rendezvényünket – fogalmazott Szikora Veronika, a DE ÁJK dékánja, a 35. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójának ügyvezető elnöke.

Hozzátette: a konferenciát kísérő tanulmánykötetben is megjelenő előadások témája szerteágazó, egyebek mellett jogtörténetről, infokommunikációs jogról, adatvédelemről, személyiségvédelemről, valamint a pandémia és a munkajog összefüggéseiről is szólnak.

Balogh Judit, a DE ÁJK egyetemi docense, az OTDT Állam- és Jogtudományi Szakmai Bizottságának elnöke arról beszélt, hogy az „OTDK Plusz” keretében a kiemelkedő hallgatók szakmájuk legjobbjai, professzorok és gyakorló jogászok előtt mutathatták be, milyen új eredményekre jutottak.

- A tudományos diákkör híd a generációk, a tudományterületek, valamint a jogi oktatás és a gyakorlat között, egyben létra is, amin mindig egy kicsit feljebb tudunk menni – fogalmazott.


Sajtóiroda - OCs


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.