Az MTA új doktorait köszöntötték

2017, december 7 - 14:57
Kiemelkedő tudományos kutatói munkásságukért 65-en, köztük a Debreceni Egyetem 11 professzora vehette át az MTA doktora cím megszerzését tanúsító oklevelet szerdán a Magyar Tudományos Akadémia Székházának Dísztermében.

- Ez a cím nem csupán jelentős mérföldkő egy kutatói karrierben, de fontos áttekintése is az addigi tudományos teljesítménynek – mondta köszöntőjében Lovász László. Az MTA elnöke arra kérte az akadémia új doktorait, hogy eredményeiket – lehetőleg közérthető formában – ismertessék meg a szélesebb tudományos közönséggel és közvéleménnyel is. Emellett bátorította őket, hogy foglaljanak állást tudományos kérdésekben, és vegyék ki részüket a kutatói utánpótlás neveléséből.

Az ünnepségen Török Ádám főtitkár arról beszélt, hogy a doktori oklevelüket idén átvevők egy 2014-től hatályos, a korábbihoz képest egyszerűsített ügymenetű, ugyanakkor szigorúbb, de átláthatóbb követelményeket megfogalmazó doktori szabályzat előírásait teljesítve nyerték el a címet.

A Debreceni Egyetem oktatói-kutató közül
Antal-Szalmás Péter (ÁOK)
Bácsi Attila (ÁOK)
Bányász Tamás (ÁOK)
Bérczes Attila (TTK)
Bognár László (ÁOK)
Erdélyi Zoltán (TTK)
Hajdu András (IK)
Kónya József (ÁOK)
Maticsák Sándor (BTK)
Németh Norbert (ÁOK)
Székely Tamás (TTK)
vehette át az akadémia doktora címet igazoló oklevelet.

Így a Debreceni Egyetem MTA doktorainak száma 125-re emelkedett.


Az MTA doktora címre 1995 óta lehet pályázni. Azóta 2425-en nyújtottak be pályázatot, és 1769 kutató szerezte meg a címet.

Az MTA új doktorainak névsora és rövid bemutatkozása az akadémia holnaplján olvasható.

Forrás: mta.hu
Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás


Sajtóiroda – BZs


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.