„Néma gyilkos” a Science Caféban

2018, január 22 - 12:45
Nem véletlen az elnevezés, hiszen a magasvérnyomás-betegség gyakran évtizedekig nem okoz semmilyen panaszt, nem produkál laikus számára észrevehető tüneteket. Pedig a diagnózis felállítása nem nehéz: mindössze némi türelem és egy vérnyomásmérő szükséges hozzá.

A lappangó gyilkos után nyomoz soron következő előadásában a Debreceni Egyetem tudományos sorozata, a Science Café, amelyben Páll Dénes, az Általános Orvostudományi Kar Belgyógyászati Intézetének professzora tart előadást „A néma gyilkos: magasvérnyomás-betegség” címmel.

A felnőtt lakosság mintegy 40 százalékát érinti a magasvérnyomás-betegség, ami hazánkban legalább 3 millió beteget jelent. A tartósan 140/90 Hgmm feletti vérnyomással élőknél fokozott az érelmeszesedés lehetősége, és jóval nagyobb a szívinfarktus, a hirtelen szívhalál, vagy a szélütés (sztrók) veszélye.

- A betegség nagyon gyakran évtizedekig semmilyen panaszt, tünetet nem okoz; ezért is nevezik néma gyilkosnak – árulta el az unbideb.hu portálnak az elnevezés eredetét Páll Dénes. A belgyógyász professzor hangsúlyozta: a diagnózis felállítása nem nehéz, hisz alapvetően némi türelem és egy vérnyomásmérő szükséges hozzá. A diagnózis felállításakor kivizsgálás szükséges annak a megállapítására, hogy további betegségek – különösen cukorbetegség és koleszterin zavar – nem áll-e fenn, illetve, az emelkedett vérnyomás okozott-e már valami további károsodást a szervezetben – tette hozzá a szakember.

- Fontos szempont azonban a testsúlycsökkentés, a rendszeres testmozgás, valamint a sószegény diéta, de természetesen kiváló gyógyszerek is rendelkezésre állnak. Fontos azonban, hogy – panasztól függetlenül – az emelkedett vérnyomásértéket tartósan, éveken, évtizedeken keresztül kezelni kell – hívta fel a figyelmet a professzor.

- Érdekesség, hogy a vérnyomás jelentős évszaki ingadozást mutat: a nyári hónapokban alacsonyabb, a téli hónapokban magasabb értéket mutat, így gyakran szükséges lehet a rendszeresen szedett gyógyszerek adagjának a módosítása. Célszerű azt is hangsúlyozni, hogy napi két kávé érdemben nem emeli a vérnyomást, így mértékletesen a hipertóniások is fogyaszthatják – tette hozzá Páll Dénes.

A Science Café szokatlan környezetben, az intézmény falain kívül népszerűsíti közérthető, olykor játékos formában a legfrissebb, legérdekesebb tudományos eredményeket.

Az ismeretterjesztő programnak – a már megszokott módon – a Fórum Bevásárlóközpont Libri
Könyvesboltja (Debrecen, Csapó u. 30.) ad otthont. A január 24-én 17 órakor kezdődő előadás címe: A néma gyilkos: magasvérnyomás-betegség.

Facebook


A rendezvény az EFOP-3.6.1-16-2016-00022 „Debrecen Venture Catapult Program” támogatásával valósul meg.

Sajtóiroda - BZs


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.