A korona története a Science Caféban

2018, március 19 - 15:29
A közelmúltban mutatták be Glant Tibor, az Angol-Amerikai Intézet docensének a Szent Korona amerikai kalandjairól, 40 évvel ezelőtti hazatéréséről szóló kötetét. Szerdán a Science Café közönsége is megismerheti a könyv kulisszatitkait.

  „A Szent Korona amerikai kalandja és hazatérése” című könyv, amely bár második a szerző tollából ugyanebben a témakörben, mégis az 1997-ben megjelent 1. kötet folytatásának tekinthető.

- Egy vérbeli történész soha nem mondhatja, hogy végére ért a kutatómunkának, ugyanis azt befejezni nem, csak időlegesen abbahagyni, felfüggeszteni lehet – mondta Glant Tibor.

A szovjet hadsereg elől menekülő nyilasok parancsára a II. világháború végén a koronaőrség 1945 márciusában német földre – a mai Ausztria területére – menekítette a Szent Koronát, a jogart, az országalmát, a kardot, a koronázási palástot és a Szent Jobbot. Utóbbi kivételével – amelyet Magyarország még abban az évben visszakapott – az ereklyék hamarosan amerikai kézbe kerültek. Így kezdődött az ereklyék 33 éven át tartó kényszerű „emigrációja”, ami átmenetileg Fort Knox-ban, az állami pénzverde lerakatában ért véget.

Magyarország több sikertelen próbálkozása után, az amerikai magyarok tiltakozása ellenére a Carter kormány 1978. január 6-án juttatta vissza a nemzeti kincseket jogos tulajdonosának. A nagyközönség először a Nemzeti Múzeumban kiállítva csodálhatta meg a kegytárgyakat, amelyek ma már a Parlamentben találtak végleges kiállítóhelyükre.

Az előadás a kalandok mellett a kulisszatitkokra is fényt derít, és talán az is kiderül: lesz-e folytatás, készül-e már a harmadik kötet? A Szent Korona kalandjairól a szerző, Glant Tibor az egyetem tudományos ismeretterjesztő sorozata, a Science Café keretében tart előadást március 21-én, szerdán 17 órától a Fórum Bevásárlóközpont Libri Könyvesboltjában (Debrecen, Csapó u. 30.).

Sajtóiroda - BZs

 


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.