Németül vitáztak a gyakorlóban

2018, március 21 - 09:19
Bevezessék-e a magyar iskolákban a lövészet tantárgyat? Tiltsák-e ki a mobiltelefonokat az osztálytermekből? – aktuális témákról vitatkoztak, ráadásul német nyelven a régió középiskolásai a Debreceni Egyetem Kossuth Gyakorlójában.

Rangos versenynek adott otthont a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája március 20-án. Vitázik a világ ifjúsága (Jugend debattiert international) címmel rendezte meg a Goethe Intézet több társszervezettel karöltve a középiskolások német nyelvű vitaversenyének regionális döntőjét a Csengő utcai gimnáziumban.

- Ezen a megmérettetésen iskolánk két diákja másik három intézmény 2-2 diákjával mérte össze felkészültségét, vitakészségét, közéleti tájékozottságát, és nem utolsósorban német nyelvtudását két aktuális témában. A Kossuth Gyakorló hetedik alkalommal vett részt a versenyben, egyetlen olyan intézményként, amelyik nem kéttannyelvű, vagy nemzetiségi, de ennek ellenére minden évben, így idén is bejutottak tanulóink az országos döntőbe – tájékoztatott Szabó Gábor vezető tanár.

A Goethe Intézettel 9 éve áll kapcsolatban a Kossuth Gyakorló, ennek köszönhetően kapcsolódhatnak be a diákok a német nyelvtudásukat fejlesztő programokba. Ez a vetélkedő minden tanévben többhónapos iskolai vitaoktatással kezdődik, mialatt a tanulók egy meghatározott tanmenet szerint készülnek fel a versenyre, és tartalmilag releváns témákban cserélnek véleményt.

Az intézményben a németen kívül angolul, olaszul, oroszul, franciául és spanyolul is tanulhatnak a diákok. Ennek köszönhetően az itt végzett diákok 95 százaléka legalább egy – de jellemzően inkább két – közép-, vagy felsőfokú nyelvvizsgával búcsúzik a gimnáziumtól.

- A Kossuth Gyakorló célja, hogy a nyelv eszközként jelenjen meg a gyerekek életében már az általános iskolás korban is. Fontos, hogy tanulóink készség szintjén értsék az adott nyelvet, és ez által kapcsolatot tudjanak teremteni a szakirodalomban és a hétköznapokban egyaránt, ennek eredményeképpen pedig tudjanak tájékozódni és előre lépni – hangsúlyozta Futóné Monori Edit igazgató. 

A vitaversenyen Magyarországon kívül Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Oroszország, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna mintegy 2300 tanulója vesz részt több mint 150 iskolából. A nemzetközi döntőbe minden országból az első és második helyezett vitázó jut be, amelyet rendszerint ősszel rendeznek meg az egyik projektvárosban, ezúttal Pozsonyban. 

Sajtóiroda - TB


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.