Izrael 70

2018, május 15 - 17:23
Hetven évvel ezelőtt, 1948. május 14-én kiáltották ki Izrael állam megalakulását. Az évforduló alkalmából rendezett tudományos konferenciát a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara kedden a Kölcsey Központban.

- Izrael állam megalapítása a bátrak tette volt, hosszú évszázadok, évezredek küzdelme teremtette meg azt a világot, amelyet most láthatunk Izraelben – hangsúlyozta köszöntőjében Debrecen polgármestere. Papp László hozzátette: a tehetséges, toleráns, de a saját érdekeit, ha szükséges fegyverrel megvédeni képes nemzet, a stabilitás és az európai partnerség legfontosabb pillére a Közel-Keleten. A városvezető kiemelte: büszke arra, hogy Magyarország példás kapcsolatot ápol Izraellel, és a visegrádi országcsoporttal együtt, erős szövetségesi együttműködés alakult ki az államok között.

- Ebben az együttműködésben fontos szerepe van Debrecennek, hiszen itt él az ország második legnagyobb és legösszetartóbb zsidó közössége, amely katalizátora az izraeli kapcsolataink fejlődésének. A megújult zsidónegyed, az újjáéledő városi zsidóhagyományok, az egyetemen tanuló izraeli diákok, a Debreceni Zsidó Hitközség jövőre vonatkozó elképzelései mind azt mutatják, hogy Debrecen tisztelettel és örömmel ápolja zsidó értékeit valamint izraeli kapcsolatait – mondta a polgármester.

- Magyarország és Izrael közeli barátok, hidakat építünk a két nép, a két kultúra, a két ország között. Ezt erősíti, segíti ez a mai konferencia, amely többek között bemutatja Izrael sikereit, eredményeit - fogalmazott beszédében Izrael állam magyarországi nagykövete. Yossi Amrani szerint Izrael a végletek országa, egy inspiráló, küzdő ország és nép, amely saját identitását megőrizve szeretne a világ közösségének részévé válni.

Bartha Elek oktatási rektorhelyettes köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy a város Izraellel, a zsidósággal való kapcsolatának fontos pillére a Debreceni Egyetem is, ahol jelentős számban, jelentős szellemi potenciált képviselnek a zsidó kultúrához, a zsidó közösséghez tartozó diákok.

- Az intézménynek jelenleg 203 izraeli hallgatója van, nagy részük az orvos- és egészségtudomány területén tanul. Ha csak az elmúlt évekre tekintünk vissza, legalább ezer diplomát adtunk már ki izraeli diákoknak. Az egyetem Izraellel és a zsidósággal való kapcsolata nem csak ebben nyilvánul meg. A Debreceni Egyetem szinte valamennyi tudományterületén mindenhol megtaláljuk azokat az izraeli kollégákat, tudományos intézeteket, egyetemeket, amelyekkel szoros kapcsolatot ápolunk – mutatott rá a rektorhelyettes.

Az Izrael múltját, jelenét és kultúráját is áttekintő tudományos konferenciát a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara szervezte.

- Az előadások tematikájának összeállításánál arra törekedtünk, hogy egy széles spektrumú, több területet felölelő konferenciát szervezzünk. A résztvevők többek között bepillantást nyerhettek Izrael történetébe, az arab-izraeli konfliktus elmúlt 10 évébe, az izraeli dráma születésébe, a nyelvek és a kultúra sokszínűségébe, de hallhattak előadást a magyarországi zsidóságról is – tájékoztatott Forisek Péter, a Bölcsészettudományi Kar oktatási dékánhelyettese.

Az Izrael 70 elnevezésű rendezvényen elsősorban a Debreceni Egyetem hallgatói és oktatói vettek részt kedden a Kölcsey Központban.

Sajtóiroda - CzA


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.