Boszniai delegáció az egyetemen

2018, május 25 - 13:54
Elsősorban az egészségipar, az ájurvéda, a táplálkozástudomány, illetve a turizmus-vendéglátás területéhez kapcsolódó együttműködési lehetőségek iránt érdeklődtek a mostari University of Modern Sciences szakemberei, akik csütörtökön jártak a Debreceni Egyetemen.

Bár Bosznia-Hercegovina nem uniós tag, mégis számos pályázati lehetőség keretében dolgozhatnak együtt uniós partnerekkel – a Debreceni Egyetemet pedig kiterjedt egészségipari, orvostudományi tudásbázisa és kapcsolatrendszere miatt választották – hangzott el a boszniai delegáció május 24-ei látogatásán.

Az igen fiatal, 2014-től önálló mostari University of Modern Sciences egyetem küldöttségét elsősorban az intézményben folyó táplálkozástudományi, illetve az ájurvédához kapcsolódó kutatások érdekelték. Ennek keretében megbeszélést folytattak a Debreceni Egyetem indai vendégprofesszorával, Asmita Wele-vel a Farmakológiai Intézetben, illetve az Általános Orvostudományi Kar Belgyógyászati Intézetének munkatársaival.


A gazdálkodáshoz, közgazdaságtanhoz, turizmus-vendéglátáshoz fűződő képzések és kutatások nyomán a delegáció ellátogatott a Gazdaságtudományi Karra. Délután pedig együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá Bartha Elek rektorhelyettessel a Főépületben.

Sajtóiroda - TPL


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.