Emlék és tisztelgés

2018, október 1 - 12:19
Konferenciát, kiállítást tartott Hankiss János professzor emlékére szeptember 28-án, születésének 125. évfordulóján a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár, valamint a Bölcsészettudományi Kar Francia Tanszéke.

A program helyszíne az egyetem Főépületében a professzorról elnevezett terem volt, ahol augusztus óta a Nyári Egyetem jóvoltából emléktábla is őrzi Hankiss János nevét.

- Sokoldalú, hihetetlen munkabírású, sokszínű egyéniség volt, aki 1929-ben dékánként vezette a Bölcsészettudományi Kart és nehéz időben, 1944-45-ben rektorként állt az intézmény élén – fogalmazott köszöntőjében Nagy Andrea, a Francia Tanszék vezetője.

– Bárhová is vetette az élet, mindig tette, amit tennie kellett. Munkásságát mindig a kultúra szolgálatába állította, oktatóként, kutatóként, író emberként is egyaránt maradandót alkotott – fogalmazott Keményfi Róbert.

A Bölcsészettudományi Kar dékánja kiemelte: egy bölcsészettudománnyal foglalkozó kar nem létezhet a franca nyelv oktatása, a francia képzés nélkül, ami – a nehéz időszakok ellenére is – már sokszor bizonyította létjogosultságát. Keményfi Róbert egyúttal azt is bejelentette, hogy a kar vezetése tervezi a latin képzés visszaállítását is.

Az emlékülésen előadások hangzottak el Hankiss Jánosról, amelyek a professzort mint irodalomtudóst, mint folyóirat alapítót és szerkesztőt, mint zenekutatót, zenetudóst, mint a Nyári Egyetem megszervezőjét, és mint a Francia Tanszék alapítóját mutatták be.

A program kiállítással folytatódott az egyetemi könyvtár előcsarnokában, ahol munkáit, az általa szerkesztett folyóiratokat, de családi Kalendáriumát is láthatta a közönség Hankiss János saját versei és versfordításai mellett.

A rendezvényt a professzor családtagjai is megtisztelték jelenlétükkel, akikkel kötetlen beszélgetés keretében idézhették fel az iskolateremtő professzor életét, munkásságát az esemény résztvevői.

Sajtóiroda - BZs
 


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.