Science café – teljesen jogosan

2019, március 11 - 10:00
„Jogesetek tengerében – aktuális munkajogi kérdések gyakorlati példákon keresztül” címmel Zaccaria Márton Leó, az Agrárjogi, Környezetjogi és Munkajogi nem önálló Tanszék adjunktusa tart előadást a Debreceni Egyetem tudományos ismeretterjesztő sorozatában.

A Science Café szokatlan környezetben, az intézmény falain kívül népszerűsíti közérthető, olykor játékos formában a legfrissebb, legérdekesebb tudományos eredményeket.

– Lassan kilép az „óvodáskorból” az előadás-sorozat, hiszen már hatodik éve töretlen az érdeklődés a program iránt, mind a közönség, mind pedig az előadók részéről, akik örömmel osztják meg a hallgatósággal saját tudományos területükön elért eredményeiket – mondta a hirek.unideb.hu portálnak Mándy Zsuzsa. Az egyetem Tudományos Igazgatóságának munkatársa, a program fő szervezője hangsúlyozta: az oktatók, kutatók örömmel vállalják a szokatlan feladatot, felvállalva, hogy a tudomány népszerűsítése nem csupán az egyetem falai között lehetséges.

Széles körű érdeklődésre tarthat számot a program következő előadása is, hiszen a munka, a munkajog világa szinte mindenkit érint, aki már dolgozott, jelenleg is foglalkoztatott, vagy éppen állásvállaláson gondolkozik. Zaccaria Márton Leó előadása a tudományos kutatómunka eredményeit néhány aktuális, különösen összetett, nehéz munkajogi eseten keresztül foglalja össze.

– Természetesen elsősorban gyakorlati példák, megtörtént esetek ismertetésén keresztül mutatom be azt, hogy munkajogi kutatásom eredményei hogyan hasznosíthatók a munkaerőpiacon – árulta el a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Agrárjogi, Környezetjogi és Munkajogi nem önálló Tanszékének adjunktusa. A kutató hozzátette: az előadás tudományos hátterét a munkavállalói jogok érvényesülését és aktuális fejlődési tendenciáit, a magyar és az uniós jogban vizsgáló tudományos projektje adja.

Időpont: 2019. március 13., szerda 17 óra
Helyszín: Fórum Bevásárlóközpont Libri Könyvesbolt (Debrecen, Csapó u. 30.)

A rendezvény az EFOP-3.6.1-16-2016-00022 „Debrecen Venture Catapult Program” támogatásával valósul meg.

Sajtóiroda - BZs


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.