Környezettudatos Science Café

2019, április 8 - 11:40
Kovács András Donát geográfus-szociológus „A környezettudatosság, mint a jövőnk záloga" című előadásában többek között arra keresi a választ, hogyan lehet környezettudatosabb egy társadalom, egy település, egy család.

Hosszú múltra tekint vissza, hogy az emberiség foglalkozni kezdett a környezeti problémákkal, hiszen az ipari fejlődés és az azzal járó megnövekedett szennyezés kialakulása egyre inkább veszélyforrást jelent. A környezettudatosság fontosságát szerencsére ma már nem kizárólag a környezetvédő aktivisták hangsúlyozzák, hanem egyre több országban is kiemelt szerepet kap a probléma kezelése.

Egyénileg bárki hozzájárulhat a megoldáshoz, éppen ezért a környezettudatosság mind a társadalom, mind az egyén szintjén a természeti erőforrásokkal való takarékoskodást és a felelősségvállalást helyezi előtérbe.

-  Akár globálisan, akár helyi viszonylatokban gondolkodunk, jóval mértékletesebb életmódra kell váltanunk, és el kell szakadni a fenntartható növekedést hangsúlyozó paradigmáktól. Az előadásban olyan vezérelvekre, tevékenységekre, hétköznapi attitűdökre szeretnék rámutatni, amelyek emberi tevékenységeinket környezetünk megóvásának irányába képesek terelni – mondta a hirek.unideb.hu portálnak Kovács András Donát.

A Science Café, a Debreceni Egyetem Tudományos Igazgatóságának előadás-sorozata szokatlan környezetben, az intézmény falain kívül népszerűsíti közérthető formában a legfrissebb, legérdekesebb tudományos eredményeket.

Időpont: 2019. március 27., szerda 17 óra
Helyszín: Fórum Bevásárlóközpont Libri Könyvesbolt (Debrecen, Csapó u. 30.)

A rendezvény az EFOP-3.6.1-16-2016-00022 „Debrecen Venture Catapult Program” támogatásával valósul meg.


Sajtóiroda - BZs
 


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.