Könyvbemutató: fókuszban a migráció

2019, április 8 - 17:43
A Debreceni Egyetemen mutatták be hétfőn a Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézet oktatóinak közreműködésével, a Zrínyi Kiadó gondozásában megjelent „Őrzők, vigyázzatok a határra!” és „Migráció a kora középkortól napjainkig” című köteteket.

A két, összesen 50 tanulmányt tartalmazó kiadvány az ókortól napjainkig haladva, klasszikus szerkesztői elvek alapján készült történelmi mű, amelynek ismeretanyaga jól hasznosítható az egyetemi oktatás során, de egyben élvezetes olvasmány a történelem iránt érdeklődők számára.

– A Zrínyi Kiadó fő profilja egyrészt a katonai szakma új eredményeinek bemutatása, ugyanakkor kiemelt terület a hadtörténeti kutatások legújabb eredményeinek ismertetése is, mindezzel megvalósítva az 1951-es alapításkor kitűzött célt: a honvédelem ügyét közelebb hozni a társadalomhoz – fogalmazott bevezetőjében Benkő Krisztina, a kiadó helyettes vezetője.

A két kötetet Töll László hadtörténész, a Nemzeti Örökség Intézete társadalmi kapcsolatok igazgatója ismertette részletesen. A szakember derűs nosztalgiával emlékezett vissza arra az időre, amikor a Debreceni Egyetem hallgatójaként ugyanebben a teremben, még mint diák ült az előadásokon.

– Nem véletlen az első kötet címválasztása – Őrzők, vigyázzatok a határra! – hiszen a határ az, amely elválaszt, de ugyanakkor összekötő kapocs is egyben, amely állandó készültséget igényel, amely háborús övezet még békeidőben is, egy állam számára pedig több, mint presztízskérdés annak megvédése – kezdte ismertetőjét Töll László. A hadtörténész a második – Migráció című – kötettel kapcsolatban kiemelte: a migráció az emberiség történetének létező jelensége, a kérdés aktualitását az adja, hogy mit szűrünk le az évezredes tapasztalatokból, és hogyan kezeljük a jelenlegi helyzetet.

- A kötet történelmi léptékben tárja fel azt a problémát, ami ma a legjobban foglalkoztatja a világot – jelentette ki Töll László.

- A kiadó hatalmas missziót vállalt fel a tudományos szakkönyvek kiadásával és országos terjesztésével – jelentette ki a kötet egyik társszerkesztője, Veszprémy László történész, aki biztató perspektívának nevezte, hogy a két kiadvány szerzői között többen a Debreceni Egyetem oktatói. Mindez pedig jó példát mutat a frissen végzettek és a PhD-hallgatók számára.

- A történelmi példák és események megmutatják, hogy egy országnak minden korban szüksége volt határainak védelmére és ez napjainkra sem változott – fogalmazott a könyvbemutató zárásaként Pósán László, a DE BTK Történelmi Intézet egyetemi docense. A történész, a könyv társszerkesztője a Migráció című kötettel kapcsolatban hangsúlyozta: történelmi példák bizonyítják, hogy az azonos kultúrkörből érkezők mindig tudtak alkalmazkodni, így az integrációjuk nem okozott problémát, ennek ellentéte azonban konfliktusok forrása lehet, ami gátja a békés egymás mellett élésnek.

A rendhagyó könyvbemutató helyszíne a Debreceni Egyetem Főépületének XII. tanterme volt, amelyet zsúfolásig megtöltöttek az érdeklődők.


Sajtóiroda - BZs
 


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.