A magyar nyelv támogatása

2019, április 15 - 09:12
Idén is több mint száz ajándékkönyvvel ismerte el a Felvidéken élő magyar diákok teljesítményét a Debreceni Egyetem két professzora. Jávor András és Bartha Elek csaknem 20 éve támogatja a Szép Magyar Beszéd versenyt.

Ebben az évben 20-ik alkalommal rendezte meg az országos megmérettetést a kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola.  A Szép Magyar Beszéd országos fordulóján összesen 25 településről, 18 alap- és 15 középiskolából 49 diák és 40 felkészítő tanár, valamint 9 zsűritag vett részt. Ez a 49 diák képviselte a magyar nyelvű oktatásban részt vevő több mint harminc ezer iskolást.

- Mint jelképes hatalom, a magyar szó nekünk a legnagyobb ereklye. Kegyelet, hűség és becsület illeti őt – idézte megnyitó beszédében Tamási Áron erdélyi író szavait Jávor András. A Debreceni Egyetem professzora hozzátette: ezek a gyerekek minden nehézség ellenére magukra vették a felelősséget, ami a színvonalban, a sugárzó szemekben egyaránt tükröződött. Ezért támogatjuk 2012 óta minden évben a versenyt, melynek színvonala ezúttal is azt tükrözte, hogy ezek a diákok érzik a felelősséget a magyar nyelv megőrzése iránt.

Jávor András Bartha Elek rektorhelyettessel közösen – akikhez idén Karácsony Gyöngyi könyvtár-főigazgató és Forisek Péter történész docens is csatlakozott - évente több mint száz könyvvel érkezik a versenyre, hogy elismerjék a megmérettetésen részt vevő diákok munkáját.

Sajtóiroda-TB


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.