Kínai évnyitó a Nyári Egyetemen

2019, szeptember 17 - 12:10
A Debreceni Nyári Egyetem évek óta folyamatosan bővíti kapcsolatrendszerét a kínai egyetemekkel. A Tiencsini Egyetemről érkezett diákokat tanévnyitó vacsorán köszöntötték.

Első tanévüket kezdik Debrecenben a Tiencsini Egyetemről érkezett fiatalok, akik nem csak nyelvórákon vesznek részt ez alatt az egy év alatt, hanem nyelvészetet és irodalmat tanulnak, közben pedig íráskészséget, olvasást és szövegértést fejlesztő órákra járnak majd.


A legkisebbek a középiskolások, akik tizenhatan vannak, és a Pekingi Nemzetközi Tanulmányok Egyeteméről érkeztek. Ők a magyar nyelv mellett az irodalmmal és történelemmel ismerkednek az év során. A nyelvtanuláson kívül minden hónapban legalább egy kulturális programon vagy kiránduláson vesznek részt: a yoUDay-tól kezdve a kézműves programokon át ellátogatnak Budapestre, Egerbe és a Balatonra. Ők a legaktívabbak, szívesen járnak sportolni, és tudatosan ismerkednek a magyar kultúrával.


A legtapasztaltabb kínai diákok már egyetemi hallgatókként koptatják ebben a félévben a padokat: a két évvel ezelőtt Debrecenben egy évig tanult kínai fiatalok most kezdik tanulmányaikat a Bölcsészettudományi Kar magyar szakán. Szaffkó Péter igazgató megnyitójában arra kérte a diákokat, hogy használjanak ki minden lehetőséget a nyelvtanulásra, amíg itt vannak. Azt tanácsolta, ismerkedjenek meg mindennel, ami magyar, tudják meg, a magyarok mit csinálnak, mit gondolnak és mit vásárolnak.


A Debreceni Nyári Egyetem jelenleg négy kínai egyetemmel folytat oktatási együttműködést. A Pekingi Nemzetközi Tanulmányok Egyetemével kötött - és a Debreceni Egyetemmel együttműködésben megvalósuló - hétéves képzési program keretében a hallgatók a tanulmányaik végén magyar szakos diplomát kapnak. A BA-képzést megelőző négy évben pedig hol Kínában, hol Debrecenben tanulják felváltva a magyar nyelvet, irodalmat, történelmet, ismerkednek a magyar kultúrával és hagyományokkal.

 

PE


 


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.