Tejtermékből probiotikum

2019, november 19 - 09:52
A Mongol Állattudományi Egyetem professzora, Demberel Shirchin tartott előadást hétfőn a Debreceni Egyetemen. A szakember azt mutatta be a hallgatóknak, hogy a mongol pásztorok által előállított erjesztett tejtermékek hogyan alkalmazhatók a probiotikumok fejlesztésében.

Demberel Shirchin tudományos tevékenységében a növekedési élettanra, a fiatal állatok emésztőrendszeri patológiájára, a jótékony mikroorganizmusok alkalmazására összpontosít. Tanulmányozta Mongólia hagyományos erjesztett (fermentált) tejtermékeinek mikroflóráját és a tejsavbaktériumokat.

- Erjesztett tejtermékeket mintegy 170 ezer mongol háztájiban állítanak elő a pásztorok. Háromféle ilyen tejtermék van: az egyik kancatejből, a másik – ami a joghurthoz hasonló termék – juh-, kecske- és tehéntejből, a harmadik pedig tevetejből készül. Ezek nagy számban tartalmaznak az erjedés során felszaporodó, élő mikroorganizmusokat, többek közözött tejsavbaktériumot, amelyeket probiotikum fejlesztésére használunk – ismertette hétfőn, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán tartott előadásában Demberel Shirchin.

A professzor a Mongol Tudományos Akadémia akadémikusa, a Mongol Állattudományi Egyetem állatorvos professzora, PhD-fokozatát Magyarországon szerezte.

- Örülünk, hogy elfogadta a meghívást és előadást tartott a Debreceni Egyetem hallgatóinak. A téma az élelmiszergyártás fontos területe, szeretnénk, hogy a hallgatóink és a gyakorlati szakemberek ismerjék meg a népi élelmiszergyártást, amely tradíciókon alapszik és sikereket mutat fel a népi gyógyászatban - mondta Jávor András egyetemi tanár, rektori főtanácsadó, akit régi barátság fűz a mongol professzorhoz.


Demberel Shirchin az EBC Tejsavbaktériumi Társaságok Ázsiai Szövetségének (AFSLAB) tagja, és egyben országának képviselője a szövetségben. Több mint 10 mongol szabadalommal rendelkezik.

Sajtóiroda


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.