Duális információs nap a TTK-n

2020, január 22 - 16:22
A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának tizenegy partnervállalata várta előadásokkal és standokkal az érdeklődőket szerdán, a TTK Duális Képzési Információs Napján. Több száz diák érkezett a térségből és a határon túlról a rendezvényre.

BorsodChem, E.ON, FAG, MOL Petrolkémia, BioAqua Pro Kft., Envirosense Kft., Inno-Water Zrt. – a kar multinacionális és KKV partnerei is bemutatkoztak szerdán a Természettudományi és Technológiai Kar negyedik Duális Képzési Információs Napján a TTK Kémiai épületében.

Kun Ferenc dékán köszöntőjében kiemelte, hogy bár egyre népszerűbb a képzésnek ez a formája, de továbbra is azt tapasztalják, hogy a felvételizők nem rendelkeznek elég információval.

- A duális képzés a minőségi mérnökképzés leghatékonyabb módja, mivel a hallgatók gyakorlatorientált formában, valódi vállalati környezetben szerzik meg a gyakorlati tudást. A TTK-n évről évre többen választanak duális szakot, és a vállalati partnerek száma is dinamikusan növekszik, azonban még mindig azt tapasztaljuk, hogy a középiskolások és az alapképzésben részt vevők is keveset tudnak a képzésnek erről a formájáról. Rendezvényünkkel ezen próbálunk javítani – hangsúlyozta Kun Ferenc.


A kari vezető felidézte, hogy 2016 szeptemberében elsőként a vegyész-, illetve a villamosmérnök szakokon indult a duális képzés, majd ezt követte 2017 februárjában a biomérnök mesterszak. 2018 szeptemberétől két természettudományi szaknál: a hidrobiológus és geográfus mesterszaknál is elérhetővé vált ez a képzési forma, idén februártól pedig a biológia mesterszaknál vezetik be, és a tervek között szerepel további természettudományi szakok indítása.

Köszöntője után Kun Ferenc részletes tájékoztatást adott a duális formában elérhető szakokról, a képzés menetéről, valamint a felvételi sajátosságairól, illetve kitért az oktatási forma előnyeire is. Ezt követően a vállalatok képviselői ismertették tevékenységüket, a jelentkezőkkel szemben támasztott követelményeiket, valamint a náluk folyó gyakorlati képzés előnyeit, illetve a duális képzésben már részt vevő hallgatók számoltak be tapasztalataikról.

Sajtóiroda - TPL

 

 


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.