Lovász László előadása a TTK-n

2020, február 21 - 13:23
Hogyan bolyongjunk véletlenül címmel tartott előadást a Széchenyi-nagydíjas, Bolyai-, Kiotó- és Wolf-díjas matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a Természettudományi és Technológiai Kar jubileumi előadás-sorozatának zárásaként.

- Karunk tavaly ünnepelte fennállásának 70. évfordulóját. A TTK 1949-es alapítását követően a képzési program gerincét még a tanárszakok jelentették. A kar mára a kutatás, a fejlesztés és az innováció egyik regionális központjává fejlődött. A világszínvonalú kutatómunkára épülő természettudományos tudásbázis teszi lehetővé a minőségi szakemberképzést. Éppen ezért a tudományos kiválóság lett a vezérfonal a jubileumi eseménysorozat megszervezésénél – hangsúlyozta Kun Ferenc dékán a csütörtöki előadás előtti köszöntőjében.

Hajdu Lajos, a TTK Matematikai Intézet igazgatója felvezetőjében bemutatta Lovász László életútját kiemelve többek között, hogy három egymást követő évben lett aranyérmes a Matematikai Diákolimpián, 22 évesen kandidátusi, majd 29 évesen akadémiai doktori címet szerzett, és 31 évesen lett akadémikus. Pályafutása során 9 könyvet és mintegy 600 publikációt írt, több mint 60 ezer hivatkozása van, számos fontos tételt bizonyított, eredményt igazolt. Az igazgató felidézte, hogy Lovász László az elmúlt években több alkalommal is részt vett az intézet szakmai tanácskozásain.

A neves matematikus egy anekdotájával kezdte Hogyan bolyongjunk véletlenül című, a diszkrét matematika, a kombinatorika és a gráfelmélet témáit felsorakoztató előadását. A történet szerint Pólya György egy parkban bolyongva véletlenszerűen mindig ugyanahhoz a padhoz jutott vissza, így adódott a kérdés, hogy mennyi időbe telik mindig visszatérni a padhoz.


Lovász László bemutatta, hogy ugyanezzel a problémával találkozhatunk egy városnézés alkalmával, amikor a nevezetességek között bolyongunk, és idetartozik a pénzfeldobás, a kártyakeverés, vagy éppen a fizikai rendszerek állapotváltozásait leíró Ising-modell is, valamint a keresési algoritmus. A matematikus ismertette a kompex test térfogatának számításához kapcsolódó megoldások fejlődését, illetve a nagyon nagy hálózatokhoz kapcsolódó gráfelméleti kérdéseket.

Sajtóiroda - TPL


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.