Eszközadomány az orvosképzéshez

2020, február 27 - 11:05
Több mint 4 millió forint értékben kaptak eszközöket a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi és Fogorvostudományi Karának elsőéves hallgatói a MEDICOR Kéziműszer Zrt. jóvoltából. A diákok a szikét, az ollót és a csipeszt a gyakorlati órákon használják majd.

- Azzal együtt, hogy az orvosképzésben a legmodernebb szimulációs eszközöket használjuk, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara azon képzőhelyek közé tartozik, ahol az anatómia és a patológia oktatása során a hallgatók tetemeken is gyakorolhatnak, valós boncolásokat végezhetnek. Ezt a gyakorlatot segítik a most adományozott eszközök – hangsúlyozta Mátyus László, a DE ÁOK dékánja.

Az Általános Orvostudományi Kar hallgatói mellett a Fogorvostudományi Kar elsőévesei kapnak szikét, ollót és csipeszt tartalmazó eszközcsomagot. 

- A fogorvostan hallgatók speciális gyakorlati képzése az alapozó tárgyak után harmadéven indul el, ahol fantom laboratóriumi körülmények között gyakorolhatják mindazt, amit 4. és 5. éven élesben, betegeken végeznek el. A felajánlott eszközök ezeket a gyakorlatokat segítik- emelte ki Bágyi Kinga Ágnes, a DE Fogorvostudományi Kar dékánja.

A MEDICOR Kéziműszer Zrt. vezérigazgatója azt mondta, mindig nagyon fontosnak tartották a Debreceni Egyetemmel való szoros együttműködést, és támogatták az intézmény orvosi képzését.

- A vállalat kiemelt feladatának tartja a minőségi gyógyítás szolgálatát. Ebben a szellemben adományozunk minden évben a hallgatóknak több millió forint értékű anatómiai készletet, amivel a képzésük során is megtapasztalhatják, mennyivel eredményesebben dolgozhatnak magas minőségű eszközökkel – tette hozzá Nagy Péter. 

Összesen 632 diák kapja meg a speciális eszközöket. Az Általános Orvostudományi Kar 508, illetve a Fogorvostudományi Kar 124 elsőéves hallgatója.

- A magyar és az angol nyelvű képzésben részt vevő hallgatók is nagyon örülnek az eszközöknek, mert ez nagy segítség számukra. Minden évben nagyon várják ezt az adományt - tájékoztatott Szűcs Viktória, az Orvostudományi Karok Hallgatói Önkormányzatának ügyintézője.
A MEDICOR több éve támogatja eszközadománnyal a leendő orvosokat.

Sajtóiroda - CzA


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.