Tudományos elismerés

2020, február 27 - 12:31
A Debreceni Egyetem több oktatója is magas rangú szakmai elismerést vehetett át a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Bizottságának (MTA DAB) február 26-án tartott éves közgyűlésén.

Az ünnepségen elsőként Gergely Pál, az MTA DAB elnöke tartott beszámolót a testület 2019-es munkájának eredményeiről, majd a szakbizottságok tevékenységét összegezte Hodossy-Takács Előd, az MTA DAB főtitkára.

Az esemény ezt követően szakmai elismerések átadásával folytatódott.

A Debreceni Egyetem (DE) oktatói közül DAB Pro Scientia díjban részesült Barta János, a Bölcsészettudományi Kar (BTK) Történelmi Intézet, Középkori, Koraújkori Magyar Történeti és Segédtudományi nem önálló Tanszék professor emeritusa és Hoffmann István, a BTK Magyar Nyelvtudományi Intézet, Magyar Nyelvtudományi nem önálló Tanszék professzora.

Az elismerés átvételét követően Barta János „Kazinczyak és Kossuthok nyomában (források Zemplén megye 18. századvégi társadalmának megismeréséhez)”, Hoffmann István pedig „A helynév mint tudományos forrás” címmel tartott tudományos előadást.


Az ünnepségen DAB Plakettet vehetett át Holb Imre, a DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, Kertészettudományi Intézet professzora, Maticsák Sándor professzor, a BTK Magyar Nyelvtudományi Intézet, Finnugor Nyelvtudományi nem önálló Tanszék vezetője és Szűcs Gabriella, a DE Általános Orvostudományi Kar, Belgyógyászati Intézet, Reumatológiai Tanszék professzora.


Csatár Péter, a DE BTK Germanisztikai Intézet egyetemi docense pedig a DAB Elismerő Oklevelében részesült.


Sajtóiroda - BZs


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.