Hírek

23 máj
Utazás orvosi szemmel
Időzóna-betegségről, utazási stresszről, nyaralási traumákról és a krónikus betegek utazásra való felkészítéséről is tanulnak az orvostanhallgatók a Debreceni Egyetem egész Európában egyedülállónak számító utazásorvostan kurzusán.
17 máj
Jótékony hallgatók
Több mint félmillió forint gyűlt össze a beteg gyerekek megsegítésére az International Food Day idei rendezvényén, amelyet évek óta a DEHÖK külföldi hallgatóit tömörítő Kari Hallgatói Részönkormányzata, az International Student Union szervez.
15 máj
Izrael 70
Hetven évvel ezelőtt, 1948. május 14-én kiáltották ki Izrael állam megalakulását. Az évforduló alkalmából rendezett tudományos konferenciát a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara kedden a Kölcsey Központban.
14 máj
Gyermeksebészet a XXI. században
Az időben felismert probléma orvosolható, na de már magzati állapotban is? Akár sebészeti beavatkozással is? Többek között ezekre a kérdésekre ad választ a Science Café soron következő előadása.
11 máj
Jótékonysági szimfonikus hangverseny
William Shakespeare Rómeó és Júliájának zenei adaptációját hallhatja a közönség a Debreceni Egyetem Nemzetközi Szimfonikus Zenekarának közreműködésével a DESZínház és a Zerophobia Csoport május 13-ai hangversenyén.
11 máj
Közösen a KKV-kért
Az iparfejlesztés támogatására Mérnöki és Üzletfejlesztési Innovációs Intézetet hozott létre a Debreceni Egyetem - jelentette be Bács Zoltán kancellár a GE Beszállítói Fórumán pénteken. A cél, hogy a hallgatók iparági tapasztalattal rendelkező mesteroktatók segítségével bővíthessék tudásukat.
10 máj
Debreceni ötletek a CERN versenyén
Az orvosi célú gyorsítók pontosságának és hatékonyságának növelésén dolgoztak a Debreceni Egyetem Fizikai Intézetének kutatói a CERN orvostechnológiai hackathonján Genfben.
08 máj
Akadémiai elismerés
Rangos tudományos kitüntetésben, a Magyar Tudományos Akadémia Akadémiai Díjában részesült Debreczeni Attila, a Bölcsészettudományi Kar Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet egyetemi tanára.
08 máj
Egyetemünk hírei az Alföld TV-n
Kiváló jelentkezési adatok, kancellári konferencia, új jégkorong szakosztály, jubileumok, adománygyűjtő akció, szakmai tanácskozások – a Debreceni Egyetem legfontosabb híreiről, eseményeiről tudósított áprilisban is a Díszudvar magazin.
07 máj
Mentési gyakorlaton a medikusok
Földrengés sérültjeit mentették, sátorkórházat építettek és zöld-határon érkező menekülteket láttak el a Debreceni Egyetem orvostanhallgatói a hétvégén. A szimulációs gyakorlatot a Debreceni Egyetem Különleges Orvos és Mentőcsoportja szervezte.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ