Hírek

24 már
KKV-k a műszaki képzésben
Egy járműipari és egy villamosenergetikai vállalkozással kötött stratégiai együttműködési megállapodást a Debreceni Egyetem. Az INFOWARE Zrt., valamint a TRIGON Electronica Fejlesztő és Szolgáltató Kft. vezetői szeptembertől az egyetemi oktatásba is bekapcsolódnak.
18 már
Műhelykonferencia a BTK-n
„Inkluzív pedagógia – érzékenyítés – lemorzsolódás prevenció” címmel rendezett tanácskozást kedden a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Nevelés- és Művelődéstudományi Intézete.
13 már
Fizikatanárok találkozója
Mintegy 160 fizikatanár érkezett az ország minden részéről, hogy megvitassák a legújabb oktatási és szemléltetési módszereket, és hasznos ötleteket merítsenek. Idén a Debreceni Egyetem ad otthont a 62. Országos Fizikatanári Ankétnak és Eszközbemutatónak.
07 már
Távol-keletről Európába
Kéthetes magyarországi útja során a Debreceni Egyetemre is ellátogatott a Josai International University (JIU) 18 magyarul tanuló japán hallgatója, akik találkoztak az intézmény japánul tanuló magyar diákjaival is.
07 már
Díjazott disszertáció az édesvizekről
Első helyezést ért el az édesvízi tudományok nemzetközi szövetségének pályázatán a Debreceni Egyetem Növénytani Tanszékén készült, a vándorló vízimadaraknak a növények és gerinctelenek terjesztésében játszott szerepével foglalkozó angol nyelvű doktori értekezés.
28 feb
Hangyák nevelik a különleges lepkéket
Az eddigi legátfogóbb elemzést készítették el a fészekparazita lepkék gazdaszervezet-használatáról a Debreceni Egyetem kutatói. Tíz évig tartott a mintegy 40 tudós munkáját tartalmazó adatbázis összeállítása. Az eredmény más parazitafajok életmódjának megértéséhez is hozzájárulhat.
18 feb
Hogy bírják a stresszt a gombák?
Miként határozza meg egy gombafaj stresszgénkészlete a stressztoleranciáját? Az aszpergillózis gombás fertőzés kórokozóinak viselkedését vizsgálta a Debreceni Egyetem kutatócsoportja. Az eredményeket a mikológia egyik vezető folyóiratában publikálták.
17 feb
Oktatás, informatika, pedagógia
Az oktatásban használt információs és kommunikációs technológiák álltak a középpontban a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Nevelés- és Művelődéstudományi Intézetének szakmai rendezvényén, amelyet pénteken rendeztek a DAB Székházban.
12 feb
Blogger ajánlja a DE-t!
Rekordkattintást ért el a Debreceni Egyetem a videa.hu legnépszerűbb felsőoktatási szakokat bemutató sorozatában, több mint 1,4 millióan nézték meg a videókat. A felvételizőknek néhány napjuk még van a döntésre, a jelentkezési határidőt ugyanis február 17-re módosították.
11 feb
Innováció az oktatásban
Hazai szakemberek, valamint a térség innovatív oktatási és pedagógiai vállalkozásainak részvételével, „Innováció és startupok az oktatásban és a nevelésben” címmel rendezett konferenciát kedden a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Nevelés- és Művelődéstudományi Intézete.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.