Hírek

14 nov
Konfuciusz Intézetek találkozója Mádon
A kínai nyelv oktatása Magyarországon a pandémiát követően címmel rendezett országos szakmai találkozót november 11-12-én a Mádi Bor Akadémián a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Konfuciusz Intézete.
14 nov
Nyílt nap a Gyógyszerésztudományi Karon
Pályaválasztás előtt álló középiskolásoknak mutatkozott be a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara pénteken. A diákok a kar vezetőitől kaptak tájékoztatást a képzésről, majd különböző területeken dolgozó gyógyszerészekkel találkozhattak és laborokba is ellátogathattak.
11 nov
Az Emlékezés napja a Debreceni Egyetemen
Az I. világháború befejezésének száznegyedik évfordulójára, valamint a 25 éve alapított Honvédség és Társadalom Baráti Kör Debreceni Szervezet jubileumára emlékeztek a Debreceni Egyetemen rendezett konferencián. A résztvevőket Szilvássy Zoltán rektor köszöntötte, Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka a haderő modernizálásáról tartott előadást.
11 nov
Díjazottak a Magyar Tudomány Ünnepén
A Debreceni Egyetem több oktatója, munkatársa részesült elismerésben a Magyar Tudomány Ünnepén, amelynek országos megnyitóját Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián (MTA), városi nyitányát pedig a Debreceni Akadémiai Bizottság székházában rendezték.
11 nov
Gépészeti Szakmai Napok
Több százan keresték fel a Debreceni Egyetem Műszaki Karán csütörtökön kezdődött Gépészeti Szakkiállítást és Állásbörzét, melyet a Gépészeti Szakmai Napok részeként tartottak. Csaknem száz szakember részvételével nemzetközi gépészeti konferenciát is rendeztek.
10 nov
Biotechnológia nemzetközi szinten
A nemzetközi biotechnológiai trendeket és a legfrissebb kutatási eredményeket mutatták be a Debreceni Egyetem idei nemzetközi biotechnológiai szimpóziumán. A DAB székházban megrendezett tudományos konferencia egyik központi témája ebben az évben a mikotoxin kutatás volt.
10 nov
Tanítás és tanulás: út a világ megismeréséhez
Zenepedagógia generációkon át címmel a Magyar Tudomány Ünnepe keretében mutatta be szerdán a Debreceni Egyetem (DE) Zeneművészeti Kar professor emeritusa, Duffek Mihály 70. születésnapjára összeállított tanulmánykötetet a DE Bölcsészettudományi Kar (BTK) Nevelés- és Művelődéstudományi Intézete.
09 nov
A tudományt népszerűsítették a TTK-n
A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar kiválósági kutatócsoportjai mutatták be tevékenységüket, ismertették legfontosabb eredményeiket a Tudomány Napja a TTK-n című szerdai rendezvényen. A harmadik alkalommal megrendezett program legfontosabb célja, hogy elősegítse a kutatási együttműködések kialakulását.
09 nov
Duális Fórum a GTK-n
A duális képzésre történő jelentkezést könnyíti meg az az új weboldal, melyet a képzés népszerűsítését célzó fórumon mutattak be a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán. A rendezvényen a leendő mesterszakos hallgatók több mint 30 partnercég gyakorlati lehetőségei közül válogathattak.
09 nov
Bemutatkoztak a szakkollégisták
A Debreceni Egyetem negyedik alkalommal rendezte meg szakkollégiumai tudományos konferenciáját. A DAB Székházban tartott keddi eseményen az intézmény és a Partiumi Keresztény Egyetem szakkollégiumának részvételével hét tudományterületről öt – angol és magyar nyelvű – szekcióban számoltak be a hallgatók a legfrissebb eredményeikről.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.