Hírek

25 már
Az emberi kapcsolatok fontossága
Flashmobbal és kerekasztal-beszélgetéssel hívták fel a figyelmet az emberi kapcsolatok fontosságára a szociális munka világnapjához kapcsolódva a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán.
22 már
Megkezdődtek a MÜZLI kurzusai
A kockázatvállalás és eltökéltség hasznáról, valamint az iparvállalatok piaci sikereinek kulcselemeiről is hallhattak a Debreceni Egyetem hallgatói a Mérnöki és Üzletfejlesztési Innovációs Intézet (MÜZLI) első óráin.
21 már
Határtalan tudomány
Farkas Bertalan, az egyetlen magyar űrhajós is köszöntötte – virtuálisan - a IV. Nemzetközi Interdiszciplináris Konferencia résztvevőit. A csütörtöki tanácskozáson tehetséges fiatalok mutatták be legfrissebb, a hagyományos kereteken átívelő tudományos eredményeiket.
19 már
Műhelykonferencia a BTK-n
„Inkluzív pedagógia – érzékenyítés – lemorzsolódás prevenció” címmel rendezett tanácskozást kedden a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Nevelés- és Művelődéstudományi Intézete.
18 már
Tanulj a GE csúcsmenedzserétől!
A Debreceni Egyetemen tart előadást Lencsés Gergő, a General Electric (GE) globális értéklánc vezetője csütörtökön. A szakember a vállalatok működéséről és jövőjéről is beszél a Műszaki és Üzletfejlesztési Innovációs Intézet meghívására. Hallgatók még jelentkezhetnek.
14 már
Fizikatanárok találkozója
Mintegy 160 fizikatanár érkezett az ország minden részéről, hogy megvitassák a legújabb oktatási és szemléltetési módszereket, és hasznos ötleteket merítsenek. Idén a Debreceni Egyetem ad otthont a 62. Országos Fizikatanári Ankétnak és Eszközbemutatónak.
12 már
Irány a nagyvilág!
„Erasmus-reggelivel” és tájékoztató előadásokkal népszerűsítette a hallgatók körében a külföldi tanulmányi és szakmai gyakorlati lehetőségeket az elmúlt napokban az intézmény szinte valamennyi campusán a Debreceni Egyetem Nemzetközi Irodája.
11 már
Táplálkozás - az egészség alapja
Tíz évvel ezelőtt indult el a táplálkozástudományi mesterképzés a Debreceni Egyetemen. Ebből az alkalomból rendezték meg a Táplálkozástudományi Szakemberek I. Országos Találkozóját, ahol a táplálkozás és az egészség összefüggésére vonatkozó új kutatási eredményeket mutatták be.
11 már
Science café – teljesen jogosan
„Jogesetek tengerében – aktuális munkajogi kérdések gyakorlati példákon keresztül” címmel Zaccaria Márton Leó, az Agrárjogi, Környezetjogi és Munkajogi nem önálló Tanszék adjunktusa tart előadást a Debreceni Egyetem tudományos ismeretterjesztő sorozatában.
08 már
Távol-keletről Európába
Kéthetes magyarországi útja során a Debreceni Egyetemre is ellátogatott a Josai International University (JIU) 18 magyarul tanuló japán hallgatója, akik találkoztak az intézmény japánul tanuló magyar diákjaival is.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.