Hírek

24 aug
Oktatási innovációk a turizmus fejlődéséért
A járvány hatására a turizmusban bekövetkezett változásokra nemzetközi gyakorlati innovációk létrehozásával, a turisztikai képzések tananyagának modernizálásával, együttműködések kialakításával, valamint a hallgatói mobilitás elősegítésével reagált partnereivel közösen a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara. A hároméves HEAL ALL-projekt eredményeit zárókonferencián foglalták össze a szakemberek.
24 aug
Középkori hadtörténet nemzetközi kitekintésben
Több nyelven elérhető adatbázis, nemzetközi hadtörténeti konferencia, számos publikáció, kiadás előtt álló forrásgyűjtemény és monográfia – címszavakban a Debreceni Egyetem Középkori Magyarország és Közép-Európa Hadtörténete Kutatócsoport eddigi eredményeiről. A munka pályázati forrásból, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat támogatásával valósul meg.
23 aug
Zenészlegendák az oDEon színpadán
A hazai felsőoktatásban egyedülálló interjúsorozattal és zenés produkciókkal kezdődik hamarosan az oDEon Egyetemi Színház következő évada. A Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetével közös programban népszerű magyar zenészeket hívnak meg, akik élettapasztalatukkal és szakmai sikereikkel példát mutathatnak az egyetemistáknak. Az idei szezonban mutatkozik be az oDEon Opera és az oDEon Táncszínház is.
21 aug
Állami elismerések nemzeti ünnepünkön
A Debreceni Egyetem több munkatársa is magas rangú állami kitüntetést vehetett át augusztus 20-a, államalapításunk ünnepe alkalmából.
16 aug
Mindenkit vár a stUDinnovate Program
Megújult formában várja a jelentkezőket a stUDinnovate Program, amely lehetőséget teremt a Debreceni Egyetem hallgatói számára, hogy megvalósíthassák innovatív elképzeléseiket.
09 aug
Versek, dalok és táncok a Nyári Egyetemen
Töretlen a sikere évek óta a Debreceni Nyári Egyetem folklór programjának, ahol a hallgatók nemcsak népdalokat és néptáncokat hallanak és látnak, hanem meg is tanulhatják azokat, hétről hétre más tájegységgel ismerkedve. A nyári egyetemisták közül többen arra is vállalkoztak, hogy Petőfi-verset szavaljanak az idén először megrendezett Versek Éjszakáján.
09 aug
Tovább nő a Debreceni Egyetem külföldi hallgatóinak száma
Kelet-Közép-Európa legnagyobb hallgatói közösségében, a Debreceni Egyetem angol nyelvű képzésein szeptembertől várhatóan több mint 7300-an tanulnak majd. Az egyetem a külföldi hallgatók képzéséből befolyó forrásból tudománytámogatásra posztdoktori ösztöndíjat indít.
09 aug
Új lehetőség agrárközgazdász-hallgatóknak
Bővítette évek óta kiválóan működő duális partnerségét a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara Kelet-Magyarország legnagyobb víziszárnyas-előállító vállalatával. Szeptembertől már az agrárközgazdász-hallgatókat is fogadja szakmai gyakorlatra a Tranzit-Ker Zrt.
04 aug
Folytatódik a #GermanPlusDebrecen kampány
A német nyelvet népszerűsítő kisfilmekkel csatlakozott a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Germanisztikai Intézete a #GermanPlusDebrecen kampányhoz, amelyet 2023 májusában indított a Deutsches Kulturforum Debrecen.
03 aug
Eredmények és tervek
Csokonai Vitéz Mihály és Verseghy Ferenc műveinek kritikai kiadása, számos, hazai és külföldi kiadóknál megjelent magyar, angol és német nyelvű tanulmány – sikeres évet zárt a Debreceni Egyetem Klasszikus Magyar Irodalmi Textológiai Kutatócsoportja, amely már a Csokonai-évforduló méltó megünneplésére készül.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.