Hírek

17 ápr
Fókuszban a különleges bánásmód
Tizennégy ország több mint hetven szakembere osztotta meg a különleges bánásmódot igénylő gyerekek oktatásával, nevelésével kapcsolatos legújabb kutatási eredményeit a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán szervezett konferencián.
14 ápr
Ülésezett a fenntartó alapítvány kuratóriuma
A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kenézy Gyula Campusának integrációjával kapcsolatban tájékozódtak a testület legutóbbi ülésén az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának tagjai. Elfogadták emellett az intézmény nemzetközi szerződéseiről szóló beszámolót és támogatták a gyermekkultúra mesterképzési szak indítását.
14 ápr
Jövőkép informatikus hallgatóknak
A felhőben szolgáltatott szoftverekről, az SAP-oktatás fejlődéséről és az adatvizualizáció piackutatásban betöltött szerepéről is hallhattak előadásokat a 27. Informatikai Szakmai Napokon a DE Informatikai Kar hallgatói. Találkozhattak az intézmény kiemelt vállalati partnereivel, próbainterjúkon vehettek részt és tájékozódhattak a karrierépítési lehetőségekről is.
13 ápr
Biológia és fotográfia a Science Caféban
Tudomány és hobbi lehetséges kölcsönhatásai: biológia és fotográfia címmel Löki Viktor biológus, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársa, a Streets of Debrecen fotóblog alapítója tart előadást a Science Caféban.
12 ápr
Stratégiai partnerség a beiskolázásban
Kilenc középiskolával kötött támogatási szerződést a Debreceni Egyetem. A hajdú-bihari és szabolcs-szatmár-beregi intézmények kiemelkedő eredményt értek el a DE legfrissebb beiskolázási rangsoraiban, melyet a 2022-es felvételi statisztikák alapján állított össze az intézmény. Az oktatási intézmények vezetői elismerő oklevelet vettek át a megállapodások szerdai aláírása alkalmával.
12 ápr
Társadalomtudományi OTDK a BTK-n
Húsz év elteltével ismét a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara rendezi április 12-14. között a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalomtudományi Szekciójának megmérettetéseit. A tanácskozás során 12 tudományterületen 29 tagozatban 30 intézmény több mint 300 hallgatója ad számot tudományos kutatásainak eredményeiről.
11 ápr
Tehetséggondozás – várják a jelentkezőket
Új szemléletet, nemzetközi tapasztalatszerzési lehetőségeket kínál a társadalomtudományok több területét lefedő kurzusain a Kárpát-medence legjelentősebb tehetséggondozó intézményének debreceni képzési központja. A Mathias Corvinus Collegium az új tanévben is várja a Debreceni Egyetem jelenlegi és leendő hallgatóit.
11 ápr
Verses flashmob a költészet napján
Különleges figyelemfelhívó akciót szervezett a magyar költészet napján a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár. Az esemény résztvevői kedvenc verseiket, idézeteiket írták fel az Élettudományi Könyvtár üvegfalára.
06 ápr
Gerontológiai tapasztalatcsere Brüsszelben
A gerontológia legújabb feladatairól és kihívásairól egyeztetett a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karának adjunktusa, Bene Ágnes Brüsszelben, az Európai Bizottság konzultatív testületének, az AGE Platform Europe elnevezésű szervezet munkabizottságának ülésén.
05 ápr
Ifjú tudósok seregszemléje
Az Állam- és Jogtudományi Szekció rendezvényeivel április 3-án Győrben megkezdődött a hazai felsőoktatási tehetséggondozás idei legnagyobb és legrangosabb seregszemléje, a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK), amelyen több mint 5000 tehetséges fiatal, köztük a Debreceni Egyetem több száz hallgatója mutathatja be pályamunkáját.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.