Hírek

31 máj
Eredmények és távlati tervek
Az üzleti szolgáltató szektor múltja, jelene és jövője Debrecenben - Lehetőségek és kihívások a középfokú szakmai képzés, a felsőoktatás és szektor háromoldalú együttműködésében címmel vezetői szimpóziumot rendezett a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara, a Debrecen BSC Kerekasztal és a Debreceni Szakképzési Centrum.
30 máj
CARPE – partnerség a tudományos kutatásban
Idén a skóciai Glasgow adott otthont május 24-26. között a #CARPE2023 nemzetközi tudományos vándorkonferenciának, amelyen Csernoch László tudományos rektorhelyettes vezetésével húszfős delegáció képviselte a Debreceni Egyetemet.
26 máj
Nyári táborok az Informatikai Karon
Többek között önvezető járművek és számítógépes játékok fejlesztése, szenzorok kiolvasása, 3D-dobozolás, tesztelés, valamint Data Mining programok, modern technológiák és naprakész szakmai ismeretek várják a Debreceni Egyetem Informatikai Karán a diákokat, akik a hagyományos oktatás mellett a nyári hónapokban is bővítenék informatikai tudásukat.
25 máj
Ökoképzés a Debreceni Egyetemen
Az ökológiai gazdálkodást támogató alapképzést indít a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara – jelentette be Harsányi Endre agrár- és élelmiszertudomány fejlesztéséért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettes szerdán az egyetem Látóképi Növénytermesztési Kísérleti Telepén rendezett konferencián. A képzés a tervek szerint 2024 szeptemberében indul.
25 máj
Szociális segítők képzése a Szolnok Campuson
A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara elsőként a Szolnok Campuson indította el harminc hallgató részvételével az óvodákban, iskolákban, kollégiumokban dolgozó óvodai és iskolai szociális segítők képzését. A kar ezzel támogatja a térség szociális szakembereinek tudásbővítését.
25 máj
Polányi-díjat nyert a Kémiai Intézet kutatója
Lihi Norbert adjunktus, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Kémiai Intézetének oktatója kapta a Polányi Mihály Fiatal Kutatói Díjat. Az MTA Fizikai Kémiai Tudományos Bizottságának kitüntetése a fizikai kémia területén az elmúlt 5-10 évben elért nemzetközi jelentőségű tudományos eredmény elismerése.
24 máj
Három évtizedes szolgálat
A Debreceni Egyetem élő kapcsolatot ápol a történelmi egyházakkal és ezekhez hasonlóan támogatja, erősíti saját közösségét, hozzájárulva ezzel az oktatás, a kutatás és a gyógyítás fejlődéséhez – hangsúlyozta Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye alakulásának harmincadik évfordulója alkalmából rendezett Katolikus Bálon.
24 máj
Ülésezett az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma
Többek között dékáni kinevezéseket is támogatott a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriuma, emellett a fenntartott intézmény nemzetközi szerződéseiről is tájékozódtak a testület tagjai a legutóbbi ülésen.
24 máj
Díjazott műfordítók
Eredményhirdetéssel és díjátadóval zárult az „egy sima, egy fordított”, a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Művészeti Központ, az egyetemi színtársulat, a DESzínház, az intézmény Bán Imre Kultúratudományi Szakkollégiuma és a Csokonai Színház közös, a kortárs nemzetközi drámakiadás jobb megismerésére harmadik alkalommal meghirdetett műfordítói pályázata.
24 máj
Újra Zsíros Tibor Kosárlabda Bajnokság
Több éves kihagyás után újra megrendezték a Zsíros Tibor Kosárlabda Bajnokságot a Debreceni Egyetemen. A torna ismét népszerű volt a magyar és a külföldi hallgatók körében egyaránt, a tanév döntőit hétfőn játszották.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.