Hírek

19 jan
Invazív növényfaj a homokterületeken
A Debreceni Egyetem szakembereinek közreműködésével, széles körű hazai és nemzetközi összefogással kutatják a veszélyes észak-amerikai inváziós növényfaj, a homoki prérifű hazai megtelepedésének körülményeit.
17 jan
Ismét nyílt nap az ÁJK-n
Újabb nyílt napot tart a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, ahol szinte minden kiderül a kar képzési és kutatási kínálatáról. A 19-ei rendezvényhez a pályaválasztás előtt álló érdeklődők ezúttal is az interneten keresztül tudnak majd csatlakozni.
17 jan
GTK téli diplomaosztó
Téli diplomaosztókat tartott a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara (DE GTK) pénteken. Alapképzésben 323 fő, mesterképzésben 110 fő, szakirányú továbbképzésben 13 fő, felsőoktatási szakképzés keretében 40 fő fejezte be tanulmányait a GTK-n.
17 jan
Diplomaosztó a TTK-n
Biológusok, biomérnökök, geográfusok, vegyészek, vegyészmérnökök, villamosmérnökök vették át oklevelüket pénteken a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának diplomaosztó ünnepségén.
17 jan
Bemutatkozott az Informatikai Kar
Online kaptak választ a felvételivel, az IK képzési kínálatával, oktatási sajátosságaival és az elhelyezkedési lehetőségekkel kapcsolatos kérdéseikre azok a fiatalok, akik pénteken részt vettek a Debreceni Egyetem Informatikai Karának online nyílt napján.
14 jan
Újra „Tanítsunk Magyarországért”!
A mentorkurzus keretében a Debreceni Egyetem 108 hallgatója összesen 525 hetedikes, nyolcadikos általános iskolást mentorált Hajdú-Bihar megye 12 általános iskolájában a 2021/22. tanév I. félévében. A program idén tavasszal is folytatódik.
13 jan
Elkezdődött az Educatio kiállítás
Húsz egységgel, minden eddiginél nagyobb standdal és delegációval vesz részt a csütörtökön megnyílt Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon a Debreceni Egyetem. A megnyitón Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az egyetemek erősítésének fontosságát hangsúlyozta.
13 jan
Gazdag választék leendő bölcsészeknek
Alap-, mester- és tanárképzés, valamint szakirányú továbbképzés is várja a továbbtanulni vágyókat a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán, ahol a diploma megszerzését követően doktori tanulmányokat is folytathatnak a hallgatók.
13 jan
Benkő Samu (1928-2021)
Életének 94. évében, 2021. december 21-én elhunyt Benkő Samu, Széchenyi-díjas erdélyi művelődéstörténész, az Erdélyi Múzeum-Egyesület egykori elnöke és tiszteleti tagja, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Debreceni Egyetem jogelőd intézménye, a Kossuth Lajos Tudományegyetem díszdoktora.
12 jan
Érdemes iDE jelentkezni
Mintegy kétszáz képzéssel – köztük számos újdonsággal: biotechnológia alapszakkal, mezőgazdasági vízgazdálkodási és környezettechnológiai mérnöki alapszakkal, szakvédőnő és sportmérnök mesterszakokkal – várja leendő hallgatóit a Debreceni Egyetem az idei általános felvételi eljárásban.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.