Hírek

09 dec
Elnöki interjú a köztévében
A nemzetközi eredményesség mellett a Debreceni Egyetem célja, hogy a hosszú távon fenntartható működéssel magas színtű tudást és diplomákat adjon a hallgatóinak - mondta Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke az M5 Librettó című műsorában.
08 dec
Felelősséggel egymásért
A Debreceni Egyetem a dolgozói és hallgatói átoltottságban, valamint a fertőzöttségi mutatók arányában is kiemelkedően jó helyzetben van egy november végi belső felmérés szerint. A dolgozók több mint 92 százaléka rendelkezik a koronavírus elleni oltással, sokan már a harmadik vakcinát is megkapták.
08 dec
Online toboroz az Egészségügyi Kar
Online nyílt napon népszerűsíti képzéseit a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara. Az érdeklődők megismerhetik a kar képzési és kutatási kínálatat, részletesen hallhatnak a hallgatói szolgáltatásokról, valamint virtuális sétát tehetnek az EK campusán.
08 dec
Itt a vizsgaidőszak
A Debreceni Egyetem csaknem 30 ezer magyar és külföldi diákja számára kezdődött meg a vizsgaidőszak, amikor valamennyi, az intézmény 14 karán tanuló hallgató számot adhat az őszi félév alatt megszerzett tudásáról.
07 dec
Középpontban az idősek
Gerontológiai Napok 2021 Nemzetközi Tudományos Konferencia címmel rendeztek szakmai tanácskozást a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán. Az eseményen időseket érintő regionális kihívásokra hívták fel a figyelmet a szakemberek, akik megvitatták a tudományterület legújabb eredményeit is.
07 dec
Újabb egyetemi folyóirat a Scopus-ban
A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézetének „Hungarian Journal of English and American Studies” című folyóiratát is indexeli a jövőben a világ egyik vezető tudományos publikációs adatbázisa, a Scopus.
06 dec
SIR: élen az energia témakörben
A 25. helyen áll a Debreceni Egyetem a SCImago Institutions Rankings tematikus, kelet-európai rangsorában. A DE olyan neves intézményeket előz meg az energia témakörben mint a moszkvai Lomonoszov Egyetem, a lengyel Jagelló Egyetem és a cseh Károly Egyetem.
03 dec
Jelentős változás a tanárképzésben
A 2022-es felsőoktatási felvételi eljárásban már kizárólag osztatlan, öt éves tanárképzésre jelentkezhetnek mindazok a leendő hallgatók, akik a pedagóguspályát szeretnék választani élethivatásul.
03 dec
Sikeres nők sikerük titkáról
A nők helyzetéről, karrierlehetőségeiről, a munka és a magánélet egyensúlyáról esett szó a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Vezetés- és Szervezéstudományi Intézetének kanapébeszélgetésén, amelyen három sikeres debreceni cégvezetőnő szerepelt.
02 dec
A megelőzés tudománya
Online workshopot rendezett a sporttáplálkozásról és az időskori izomsorvadásról a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézete. A szarkopénia jelentőségéről, terápiás lehetőségeiről, valamint a hidratáció sportban játszott szerepéről hallhattak a testnevelő tanár szakos hallgatók.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.