Hírek

10 júl
Művészi szinten pengették a húrokat
Intenzív zenei képzésben, színvonalas koncerteken vehettek részt, valamint nemzetközi szinten egyedülálló gitárversenyen is kipróbálhatták magukat a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar által rendezett Klasszikus Gitárosok Debreceni Találkozóján a gitáros növendékek. Csaknem harminc fiatal zenész töltötte meg játékával a kar épületét és fejlesztette szakmai tudását.
07 júl
A fogorvosi pálya első mérföldköve
Több mint nyolcvanan vették át diplomájukat a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karának fogorvosdoktor-avató tanácsülésén, a Főépület Díszudvarán csütörtökön. Az ünnepségen kari és hallgatói önkormányzati kitüntetéseket is átadtak.
07 júl
Debreceni professzorok az akadémiai testületekben
Az elmúlt hetekben választotta meg vezető tisztségviselőit a Magyar Tudományos Akadémia (MTA). Az elnökség, a különböző tudományos osztályok és testületek munkájában a Debreceni Egyetem több egyetemi tanára is fontos szerepet vállal az elkövetkező három évben.
06 júl
Komoly feladatok várnak a jövő mérnökeire
Diplomaosztó ünnepséget tartott a Debreceni Egyetem Műszaki Kara az intézmény Díszudvarán csütörtökön. A rendezvényen összesen 388-an kaptak oklevelet. A kari és hallgatói önkormányzati elismerések mellett a Hajdú-Bihar Megyei Építész Kamara által alapított kitüntetést is átadták.
06 júl
A jogászok új generációja
Diplomaosztó ünnepséget tartott a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara az intézmény Díszudvarán szerdán. Csaknem 320 végzős vette át oklevelét az eseményen, ahol a kar és a hallgatói önkormányzat elismeréseit is kiosztották.
05 júl
DE-BMW: stratégiai partnerség
A szakemberképzésre és a kutatás-fejlesztésre is kiterjedő együttműködést kötött a Debreceni Egyetem és a BMW Group Gyár Debrecen. Az erről szóló megállapodást kedden írta alá Szilvássy Zoltán rektor és Hans-Peter Kemser elnök-vezérigazgató.
04 júl
Rekordszámú végzős a DE GTK tripla ünnepén
Minden eddiginél több, összesen 716 közgazdászt, menedzsert, tanárt, mérnököt és sportszakembert avatott a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara. A végzett hallgatók rendkívül magas száma miatt három diplomaosztó ünnepséget tartottak szombaton és hétfőn.
04 júl
Munkában a magyar műhold
Pályára állt és küldi a kísérleti adatokat az a magyar pikoműhold, melyet június közepén bocsájtottak fel. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) űreszközén több hazai egyetem, köztük a Debreceni Egyetem műszerei is helyet kaptak.
03 júl
Könyvbemutató Petőfi S. János emlékére
Emlékülést rendezett Petőfi S. János tiszteletére a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara. A pénteki eseményen mutatták be a 10 éve elhunyt nyelvész munkássága előtt tisztelgő, az Officina Textologica sorozat 23. darabjaként megjelentetett emlékkötetet.
03 júl
Segítő szakemberek kaptak diplomát
A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar diplomaosztó ünnepségén összesen 234 hallgató vette át oklevelét. A most végzett szakemberek többek között szociális munkásként, ápolóként, védőnőként, dietetikusként helyezkedhetnek el a munkaerőpiacon. A diplomák átadása mellett díjazták azokat a hallgatókat is, akik kiemelkedő eredményeket értek el az elmúlt tanévben a karon.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.