Hírek

27 feb
Honvédelmi sportok az egyetemen
Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem, a DEAC és a Honvédelmi Sportszövetség. A cél a honvédelmi sportok, valamint a honvédelmi képzés elindítása az egyetemen.
27 feb
Eszközadomány az orvosképzéshez
Több mint 4 millió forint értékben kaptak eszközöket a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi és Fogorvostudományi Karának elsőéves hallgatói a MEDICOR Kéziműszer Zrt. jóvoltából. A diákok a szikét, az ollót és a csipeszt a gyakorlati órákon használják majd.
25 feb
Együtt a Kárpát-medence gazdaságáért
Gazdaságtudományi területen oktató és kutató szakemberek tevékenységének összehangolására alakult meg a Debreceni Egyetem és nyolc magyar nyelven oktató határon túli felsőoktatási intézmény részvételével a Kárpát-medencei Tudományos Platform.
21 feb
Lovász László előadása a TTK-n
Hogyan bolyongjunk véletlenül címmel tartott előadást a Széchenyi-nagydíjas, Bolyai-, Kiotó- és Wolf-díjas matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a Természettudományi és Technológiai Kar jubileumi előadás-sorozatának zárásaként.
19 feb
Szenior Egyetem tavasszal is
Az orvoslás jövőjéről, a helyes szájápolásról, az Alföld piramisairól, valamint az aranybulla királyairól és a magyar történelem Mohács utáni időszakáról is szó lesz a Szenior Egyetem 2019/2020. tavaszi félévének programjában. Az első előadást február 28-án, pénteken 16 órától tartják.
18 feb
A zenehallgatás művészete
Különleges, „szóbeli” zenei élményt kínál vendégeinek a Debreceni Egyetem tudományos ismeretterjesztő sorozatának következő előadása. A Science Caféban „A hallgatás művészete” címmel Váradi Judit egyetemi docens tart előadást.
17 feb
„Oktatás – Informatika – Pedagógia”
A digitális pedagógia tudományban és oktatásban betöltött szerepe állt a Debreceni Egyetem Nevelés- és Művelődéstudományi Intézete és az MTA DAB Neveléstudományi Munkabizottsága közös szakmai konferenciájának középpontjában, amelyet pénteken rendeztek a DAB Székházban.
14 feb
Érettségifelkészítők a TTK-n
Biológiából, fizikából, földrajzból, kémiából és matematikából szervez az emelt szintű érettségire felkészítő képzéseket a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara. A foglalkozások ingyenesen látogatható.
13 feb
Látogatási tilalom a klinikákon is
Részleges látogatási tilalmat rendeltek el péntektől a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában az influenzajárvány miatt, a betegek védelme érdekében. A Kenézy Gyula Egyetemi Kórházban továbbra is érvényben van a korlátozás.
13 feb
Robotika az óvodapedagógiában
A robotika és a robotprogramozás oktatását, illetve óvodapedagógiai célú felhasználásának fejlesztését támogatja az National Instruments csütörtökön átadott két Lego robotika eszközkészlete, amelyet a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara kapott.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.