Hírek

23 már
Nemzetközi fókuszban a digitalizáció
A Debreceni Egyetem digitalizációs törekvéseiről egyeztetett az intézmény vezetőivel az OECD oktatási igazgatóságának felsőoktatással foglalkozó részlege a Minőségi digitális felsőoktatás biztosítása Magyarországon című projekt keretében. Az egyetem szakemberei és hallgatói kedden online megbeszélést folytattak a nemzetközi szervezet munkatársaival.
22 már
Országos bajnokok a Kossuth-gyakorlós tornászlányok
A Torna Diákolimpia Országos döntő legeredményesebb intézménye lett a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája. A lányok csapat- és egyéni bajnoki címeket szereztek, összesen öt arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel tértek haza.
22 már
Megjelent a Publicationes Mathematicae Debrecen 100. kötete
A Debreceni Egyetem Matematikai Intézetének gondozásában és munkatársainak szerkesztésében megjelenő Publicationes Mathematicae Debrecen tudományos folyóirat a 100. kötetét adja ki az idei évben. A száz kötet mintegy 4000 publikált dolgozatot jelent, több ezer szerző munkájának legjavát.
22 már
Hallgatói módszerek a kutatásokban
Módszertani konferencián mutatták be tudományos kutatásaikat a Népegészségügyi Kar dietetikus, gyógytornász és komplex rehabilitáció szakos hallgatói a Kassai úti campuson. Az esemény névadó ünnepség is volt: a szakmai tanácskozás ezen túl a kar néhai oktatójának, Cseri Juliannának a nevét viseli.
21 már
Új kihívások előtt a szociális munkások
A szociális munka világnapja alkalmából tartottak szakmai konferenciát a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán, ahol a gyakorlatorientált képzés és a tudományos tevékenység eredményeinek bemutatása mellett díjazták a karral együttműködő partnerintézményeket.
21 már
MTA-DE-CSaládok és TanárOK Kooperációja
Bemutatkozó konferencia keretében tartotta nyitórendezvényét pénteken a Magyar Tudományos Akadémia-Debreceni Egyetem-Családok és Tanárok Kooperációja Kutatócsoport közösen a programban résztvevő partnerintézmények képviselőivel.
21 már
Elfogadta az idei büdzsét a Szenátus
A modellváltást követő első teljes évi működési és üzleti tervéről döntött a Debreceni Egyetem Szenátusa. A márciusi ülésen egyetem tanári pályázatokról, Professor Emeritus címek, valamint egyetemi kitüntetések adományozásáról is szavazott a testület.
18 már
TTTT-mérföldkő: svéd biokémikus előadása az egyetemen
A Debreceni Egyetemre látogatott és kutatásairól tartott előadást Elias Arnér, a stockholmi Karolinska Intézet biokémikusa, az intézmény fenntartásáért felelős Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének munkáját támogató Tudományos és Társadalmi Tanácsadó Testület (TTTT) tagja. A professzor írta be az első jegyet a testület szimbolikus leckekönyvébe.
18 már
Családanyák a tudományos életben
A Debreceni Egyetem két fiatal munkatársnője is nyertese annak a pályázatnak, amelyet a kisgyermeket nevelő kutatók támogatására hirdetett meg a Magyar Tudományos Akadémia. Az eredményt csütörtökön tette közzé az MTA.
16 már
Kitüntetések a nemzeti ünnepen
A Debreceni Egyetem több, kiemelkedő tudományos, szakmai munkát végző oktatója, kutatója és egy hallgatója is állami elismerésben részesült a nemzeti ünnepen. Széchenyi-díjat vehetett át S. Varga Pál irodalomtörténész, akadémikus, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának professzor emeritusa.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.