Hírek

16 nov
Ismét „egy sima – egy fordított”
Második alkalommal hirdeti meg műfordítói pályázatát „egy sima – egy fordított” elnevezéssel a DESzínház (Debreceni Egyetemi Színház), együttműködve a Csokonai Színházzal és a DE Bán Imre Kultúratudományi Szakkollégiummal.
15 nov
Együtt edzhettek az egyetemisták
Tanórán kívüli sportfoglalkozásokat tartottak a DE hallgatóinak a Sporttudományi Oktató Központban. A Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének (DESKI) programja – ha a járványhelyzet engedi – decemberben folytatódik, ahova a diákok mellett az egyetem dolgozóit is várják.
15 nov
Ifjú tudósok a Műszaki Karon
Tehetséges magyar és külföldi hallgatók mutatták be kutatási eredményeiket a Debreceni Egyetem Műszaki Karán november 11-én rendezett Tudományos Diákköri Konferencián.
15 nov
Elnöki interjú a Cívishíren
A modellváltással létrejött a Debreceni Egyetem valódi autonómiája, amely lehetővé teszi az intézmény stabil finanszírozását, és elősegítette a történelmi jelentőségű bérrendezést – nyilatkozta a civishir.hu-nak Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke.
14 nov
Indul az akkreditációs eljárás
Intézményi akkreditációs eljárást folytat le jövőre a Debreceni Egyetemen a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB). Azt fogják megvizsgálni, hogy a DE minden tekintetben megfelel-e a nemzetközi felsőoktatási irányelveknek.
10 nov
Duális képzéseket népszerűsítettek
A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán elérhető duális képzésekről tartottak online fórumot a mesterképzés iránt érdeklődő alapszakos hallgatóknak. A mostani felvételi időszakban 40 cég kínál gyakorlati helyet a GTK-ra keresztfélévben felvételizőknek.
10 nov
A Tudomány Napja a TTK-n
Jakab Ferenc virológus, a Nemzeti Virológiai Laboratórium vezetője tartott plenáris előadást a Természettudományi és Technológiai Kar tudomány napi rendezvényén. Az eseményen a kar intézetei és tanszékei átfogó képet adtak a TTK-n folyó kutatásokról.
09 nov
Mentorok a sportoló hallgatókért
A Debreceni Egyetem mentorprogramjának eredményeiről, valamint a következő tanévben várható szakmai feladatokról egyeztettek a programban résztvevő szakemberek és hallgatók a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézete által szervezett online workshopon.
09 nov
Bölcsészek a Neurotechben
László Borbála angol és Papp Dávid pszichológia szakos PhD-hallgató képviseli majd a Debreceni Egyetemet november 22-én a Neurotech Summit online rendezvény úgynevezett három perces tézisek programjában.
09 nov
Duális képzés a MOL Petrolkémiánál
Országosan egyedülálló lehetőséget kínál a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar és a MOL Petrolkémia Zrt. stratégiai együttműködése révén a duális képzési formába elérhető vegyészmérnök mesterszak. November 22-ig várják a jelentkezőket.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.