Hírek

26 máj
Nyári táborok az Informatikai Karon
Többek között önvezető járművek és számítógépes játékok fejlesztése, szenzorok kiolvasása, 3D dobozolás, tesztelés, valamint Data Mining programok, modern technológiák és naprakész szakmai ismeretek várják a Debreceni Egyetem Informatikai Karán a diákokat, akik a hagyományos oktatás mellett a nyári hónapokban is bővítenék informatikai tudásukat.
25 máj
Ökoképzés a Debreceni Egyetemen
Az ökológiai gazdálkodást támogató alapképzést indít a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara – jelentette be Harsányi Endre agrár- és élelmiszertudomány fejlesztéséért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettes szerdán az egyetem Látóképi Növénytermesztési Kísérleti Telepén rendezett konferencián. A képzés a tervek szerint 2024 szeptemberében indul.
25 máj
Szociális segítők képzése a Szolnok Campuson
A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara elsőként a Szolnok Campuson indította el harminc hallgató részvételével az óvodákban, iskolákban, kollégiumokban dolgozó óvodai és iskolai szociális segítők képzését. A kar ezzel támogatja a térség szociális szakembereinek tudásbővítését.
25 máj
Polányi-díjat nyert a Kémiai Intézet kutatója
Lihi Norbert adjunktus, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Kémiai Intézetének oktatója kapta a Polányi Mihály Fiatal Kutatói Díjat. Az MTA Fizikai Kémiai Tudományos Bizottságának kitüntetése a fizikai kémia területén az elmúlt 5-10 évben elért nemzetközi jelentőségű tudományos eredmény elismerése.
24 máj
Három évtizedes szolgálat
A Debreceni Egyetem élő kapcsolatot ápol a történelmi egyházakkal és ezekhez hasonlóan támogatja, erősíti saját közösségét, hozzájárulva ezzel az oktatás, a kutatás és a gyógyítás fejlődéséhez – hangsúlyozta Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye alakulásának harmincadik évfordulója alkalmából rendezett Katolikus Bálon.
24 máj
Ülésezett az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma
Többek között dékáni kinevezéseket is támogatott a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriuma, emellett a fenntartott intézmény nemzetközi szerződéseiről is tájékozódtak a testület tagjai a legutóbbi ülésen.
24 máj
Díjazott műfordítók
Eredményhirdetéssel és díjátadóval zárult az „egy sima, egy fordított”, a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Művészeti Központ, az egyetemi színtársulat, a DESzínház, az intézmény Bán Imre Kultúratudományi Szakkollégiuma és a Csokonai Színház közös, a kortárs nemzetközi drámakiadás jobb megismerésére harmadik alkalommal meghirdetett műfordítói pályázata.
24 máj
Újra Zsíros Tibor Kosárlabda Bajnokság
Több éves kihagyás után újra megrendezték a Zsíros Tibor Kosárlabda Bajnokságot a Debreceni Egyetemen. A torna ismét népszerű volt a magyar és a külföldi hallgatók körében egyaránt, a tanév döntőit hétfőn játszották.
22 máj
A magyar mint idegen nyelv oktatása
A tavalyi pécsi találkozó után idén a Debreceni Egyetemen tartották konferenciájukat a magyart mint idegen nyelvet tanító szakemberek. Csaknem ötven résztvevő látogatott el szombaton a rendezvényre, amelyet a Debreceni Nyári Egyetem és a MANYE (Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesülete) közösen szervezett.
22 máj
A tánc betegségmegelőző szerepe
Az emberi agy működéséről és fejlődéséről tartott három előadást a Debreceni Egyetemen elsősorban orvostanhallgatóknak az Oxfordi Egyetem híres idegtudósa, agykutatója Molnár Zoltán. A 35 éve az Egyesült Királyságban élő professzor elsősorban azt vizsgálja, milyen szerepet játszanak az emberi agy változásában, evolúciójában a gének, illetve a környezet. Molnár Zoltán a NeurotechEU meghívására érkezett.

Oldalak

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.