Hírek

11 ápr
Innováció a fogorvosképzésben
Európában egyedülálló, digitális fogtechnikus alapképzés indítását tervezi a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Kara, amely idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját – jelentették be a 19. Debreceni Fogászati Napok szerdai sajtótájékoztatóján.
11 ápr
Békési kapcsolat
Az oktatás, a kulturális örökség ápolása, közös pályázatok, konferenciák, a kutatás és a turizmus terén is együttműködik a jövőben Gyomaendrőd és a Debreceni Egyetem, a felek szerdán pontosították a megállapodás részleteit.
10 ápr
Francia Hét az egyetemen
„Semaine Francaise” elnevezéssel – hagyományteremtő szándékkal – első alkalommal tart egész hetes programsorozatot április 9-13. között a Bölcsészettudományi Kar Francia Tanszéke.
09 ápr
Felvételi: a DE a hazai élvonalban
Megőrizte vezető helyét a Debreceni Egyetem a hazai felsőoktatási intézmények között. Az országos adatokat túlszárnyalva az idén tovább nőtt a DE-re jelentkezők száma. Az intézményt csak az ELTE előzi meg.
09 ápr
Round University Ranking 2018
Felkerült a Debreceni Egyetem a Round University Ranking (RUR) 2018-as felsőoktatási világrangsorára. A vizsgált területek közül az intézmény a nemzetközi mutatók terén érte el a legjobb eredményt.
06 ápr
Határtalan tudomány
Több mint 80 résztvevővel, 7 szekcióban, kárpátaljai, erdélyi, felvidéki és délvidéki PhD-hallgatók közreműködésével a Debreceni Egyetemen rendezte doktorandusz vándorkonferenciáját április 6-án a Márton Áron Szakkollégium.
06 ápr
Kancellári konferencia Debrecenben
A Debreceni Egyetemen tartották kétnapos tanácskozásukat a felsőoktatási intézmények kancellárjai és a minisztérium képviselői. Az ágazat előtt álló feladatokról beszélt előadásában Kósa Lajos miniszter, Lengyel Györgyi közigazgatási államtitkár és Palkovics László oktatásért felelős államtitkár.
06 ápr
Fejlődő sürgősségi ellátás
Gyorsabb és magasabb színvonalú sürgősségi ellátást remélnek a Debreceni Egyetem Sürgősségi Klinikájától, a jövőben pedig egykapus, egységes sürgősségi ellátást szeretnének megvalósítani - jelentették be pénteken a IV. Sürgősségi Orvostani Fórumon.
05 ápr
Akár állást is kaphatnak
Két napon át 25 kiállító és 51 előadás várja az érdeklődőket a 18. Informatikai Szakmai Napokon a Debreceni Egyetem Informatikai Karán. A rendezvény csütörtöki megnyitóján az Arató Mátyás ösztöndíj idei győzteseit is kihirdették.
05 ápr
Új eljárással a burgonyavírus ellen
A Debreceni Egyetem AKIT Nyíregyházi Kutatóintézetének Biotechnológiai Laboratóriumában olyan módszereket fejlesztettek ki, amelyekkel a vírusfertőzött burgonya-alapanyagokból nagy hatékonysággal lehet vírusmentes szaporítóanyagot előállítani.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.