Hírek

26 ápr
Hogy kerül a csizma az asztalra?
Hagyományteremtő szándékkal jótékonysági gardróbvásárt szervez május 3-án, szerdán az Élettudományi Épület előtti téren a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Program és a Debreceni Református Egyetemi Gyülekezet.
25 ápr
Mesés királydráma az oDEonban
Hatalmas sikert aratott az oDEonban első alkalommal bemutatott The Lion King musical. Elton John és Tim Rice kétfelvonásos darabjának feldolgozásában is elváráson felül teljesített az egyetemi színház külföldi hallgatókból álló társulata, valamint a most debütált és rögtön főszerepeket játszó gyerekszínészek.
25 ápr
Mentorálással az angol nyelvtudás fejlesztéséért
Továbbra is várja angol szakosok jelentkezését a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézet online mentorprogramja, a Writing Center, amelyben mester- és tanárszakos, szenior, valamint PhD-hallgatók mentorként, coach-ként segítik alsóbb éves társaik tanulmányait.
25 ápr
Versenyképes tudás a közbeszerzésben
A közbeszerzések ellenőrzésének aktualitásairól, az Integritás Hatóság működéséről és feladatrendszeréről, valamint az uniós támogatású versenyeljárások audit tapasztalatairól is szó volt azon a képzésen, amelyet a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadóknak szervezett a Debreceni Egyetem Kancellária Továbbképzési Központ. A Böszörményi úti campuson tartott továbbképzésen csaknem negyven szakember vett részt. A résztvevők csaknem fele a Debreceni Egye
25 ápr
Fűszerek világa – A világ fűszerei
World of Spices – Spices of the World címmel tartott interdiszciplináris konferenciát és workshopot a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Konfuciusz Intézete Gyomaendrődön. Az április 22-i rendezvény az ókortól napjainkig nemzetközi kitekintésben és hazai vonatkozásban mutatta be a fűszerek történetét és felhasználását.
24 ápr
Ókortörténeti konferencia a DE BTK-n
Város- és közösség-alapítások az ókorban címmel rendezett nemzetközi szakmai konferenciát és epigraphikai kerekasztalt április 20-21-én a Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola Történelmi Doktori Program, a Bölcsészettudományi Kar Klasszika-filológiai és Ókortörténeti Tanszéke és a Magyar Tudományos Akadémia több szakmai bizottsága.
21 ápr
Petőfi 200: kínai-magyar versváltó
A költészet ereje – Lu Xun és Petőfi című irodalmi kiállítás megnyitójával és a Petőfi 200: kínai-magyar versváltóval ünnepelte csütörtökön a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Konfuciusz Intézete a kínai nyelv napját.
19 ápr
Szemét nélküli szemétszedés
Csaknem ötven debreceni egyetemista vállalkozott arra, hogy megtisztítja a Nagyerdő egy részét. A DEHÖK Környezetvédelmi Bizottsága által szervezett akció során alig találtak azonban szemetet, de a kezdeményezéssel így is felhívták a figyelmet a környezetvédelem fontosságára - számolt be az eseményről a DEHDK PR és Sajtóiroda.
18 ápr
The Lion King musical az oDEonban
Idei első saját bemutatójára készül az oDEon Egyetemi Színház. Ezúttal a The Lion King (Oroszlánkirály) című musicalt dolgozzák fel. A nagysikerű Hairhez hasonlóan ezt a produkciót is a Debreceni Egyetem külföldi hallgatóiból álló autentikus társulat viszi színre.
17 ápr
Éremeső a társadalomtudományi OTDK-n
Véget ért a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalomtudományi Szekció megmérettetése a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar rendezésében. A Főépület Aulájában pénteken tartott záróünnepségen összesen 84 versenyző vehette át I., II. és III. helyezéséért járó oklevelét, 31-en pedig különdíjban részesültek.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.