Hírek

04 nov
Pedagógusoknak a Hortobágyról
Az aktuális biológiai kutatásokról, a tudományos vizsgálatok természetvédelemben betöltött szerepéről és a Hortobágy természeti értékeiről tart továbbképzést november 5-én, pénteken a térség általános és középiskolai biológiatanárainak a Debreceni Egyetem és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága.
03 nov
Űrhajósok jártak az egyetemen
A Debreceni Egyetemen rendezték meg a Nemzetközi Űrhajós Kongresszus nyílt napját. A résztvevő külföldi asztronauták a természettudomány területén tanuló egyetemi hallgatók, középiskolás diákok körében népszerűsítették az űrtudományt, és megismerték a DE űrkutatási programját.
02 nov
Új egyetemi folyóirat a Scopus-ban
A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Növénytani Tanszékének folyóiratát, a Kitaibeliát is indexeli a jövőben a világ egyik vezető tudományos publikációs adatbázisa, a Scopus. Az egyetem két éve hozott létre programot az intézményi folyóiratok támogatására.
29 okt
Szobor őrzi Lévai Béla emlékét
Szobrot avattak Debrecen-Józsán a 2010-ben elhunyt Lévai Béla nyelvész, helytörténész, az egykori Kossuth Lajos Tudományegyetem Szlavisztikai Intézetének oktatója emlékére. A Szentgyörgyfalvi úton állított első józsai köztéri mellszobor Juha Richárd alkotása.
29 okt
Nyílt nap a DE Kossuth Gyakorlóiban
Bemutató foglalkozásokon, iskolai bejárásokon, szülői értekezleten ismerhetik meg a Debreceni Egyetem Kossuth Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája három feladatellátási helyének képzési kínálatát az iskolaválasztás előtt álló diákok, az őket elkísérő szülők és nagyszülők.
29 okt
Tisztelet a névadónak
A Debreceni Egyetem pénteken megemlékezéssel és koszorúzással tisztelgett egykori névadója, a néhai miniszterelnök, gróf Tisza István előtt, halálának 103. évfordulóján. Az alkalomból az intézmény egy könyvet is megjelentetett a politikus életéről, tevékenységéről.
28 okt
Magyar Tudomány Ünnepe 2021
„Tudomány: iránytű az élhető jövőhöz” a mottója az idei Magyar Tudomány Ünnepének, amelynek programjaihoz ebben az évben is csatlakozik a Debreceni Egyetem, ahol a tudományos konferenciákat, előadásokat követően most is a doktor- és díszdoktoravató ünnepséggel zárul a programsorozat.
28 okt
Teltház az egyetemi állásbörzén
Csaknem 60 kiállító, kis- közepes és nagy cégek több száz állásajánlattal várták a munkát keresőket a Debreceni Egyetem Őszi Állásbörzéjén, mely az egyik legnagyobb ilyen típusú rendezvény az országban. Érdeklődőkből sem volt hiány, sokezren keresték fel a standokat.
27 okt
Összeült a stratégiai testület
A Debreceni Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökének munkáját segítő Stratégiai Tanácsadó Testület az Innovációs és Technológiai Minisztériumban tartotta soron következő ülését.
27 okt
Konferencia a jövő kutatásairól
Az Európai Unió következő hétéves gazdasági ciklusában tervezett kutatásaikat, együttműködési lehetőségeiket mutathatják be a Debreceni Egyetem partnerei október 27-29 között az alkalmazott tudományok egyetemi hálózatának 2021-es vándorkonferenciáján.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.