Hírek

05 okt
Autóipari partnerek az egyetemen
A Debreceni Egyetemre látogattak a világ egyik legnagyobb buszgyártó vállalata, a Daimler képviselői. A járműgyártó az együttműködés lehetőségeiről egyeztetett partnerével, az Inter Traction Electrics Kft-vel, az ITK Holding leányvállalatával. A megbeszélések keretében találkoztak a DE vezetőivel.
04 okt
Veszélyben a vándormadarak
Egyre kockázatosabb több ezer kilométert repülni a sarkvidéken szaporodó madaraknak – állapították meg a Debreceni Egyetem biológusai. A vándorlás csökkenő haszna súlyos következményekkel járhat az ökoszisztéma egészére – olvasható a Trends in Ecology & Evolution lapban publikált cikkben.
03 okt
A kutatóműhely-alapító professzor
A kutatóműhely-alapító professzort Balázs Istvánt, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának professzorát köszöntötték 65. születésnapja alkalmából a karon. Az alkalomra egy jogtörténeti, jogfilozófiai és közigazgatási jogi tanulmányokat tartalmazó kötetet is megjelentettek.
03 okt
CARPE – a lehetőségek konferenciája
A Debreceni Egyetem október 27-29 között rendezi meg a CARPE vándorkonferenciáját. A nemzetközi kongresszuson az EU következő hétéves gazdasági ciklusában tervezett kutatásait mutathatják be az egyetemi partnerek. Az idei CARPE-konferenciát online rendezik meg, már megkezdődött a regisztráció.
30 szep
Ismét dobog az „egyetem szíve”
A gólyatáborokról, a Sesztina-villa és a Sesztina család történetéről, a kapitalizmus sorsáról, a Debreceni Egyetemi Színház előadásairól, valamint a DEAC Cheerleaders csapatának sikereiről is lehet olvasni az Egyetemi Élet legújabb számában.
30 szep
Egyetemi modellváltás: történelmi jelentőségű állomás
A vonatkozó törvény (2021. évi CIII. A felsőoktatási intézmények versenyképes működését elősegítő szabályokról) elfogadását követően aláírták a Debreceni Egyetem 2044-ig szóló keretmegállapodását és 2026 végéig szóló felsőoktatási közfeladat-finanszírozási szerződését.
29 szep
Hogy az ötletből termék legyen
Hallgatói innovatív ötletek megvalósítását támogatja a Debreceni Egyetem új innovációs ösztöndíja. A programban a kidolgozáshoz nyújtott támogatás mellett a résztvevők vállalkozói ismereteinek kiszélesítése és a piacra vitelhez nélkülözhetetlen kompetenciák fejlesztése is hangsúlyt kap.
27 szep
Gyógyszerkutatók eredményei
Terápiás célokat szolgáló kutatásokról és fejlesztésekről esett szó azon a nemzetközi online gyógyszerészeti konferencián, amelyet a Debreceni Egyetem multidiszciplináris kutatócsoportjainak részvételével a Gyógyszerésztudományi Kar szervezett.
26 szep
Egész éjjel kutattak
A legtöbben a látványos kémiai kísérletekre, a Műszaki Kar robotikai bemutatóira és a Nemzeti Oltóanyaggyár speciális szabadulószobájára voltak kíváncsiak a Kutatók Éjszakáján, a Debreceni Egyetemen, pénteken.
26 szep
Aerogélek a csontpótlásban
A csontszövet mesterséges pótlására dolgoztak ki új technológiát egy most záruló négyéves kutatás-fejlesztési programban a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar, valamint az Általános Orvostudományi Kar kutatói.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.