Hírek

05 júl
Töretlen fejlődés: új dékán a TTK-n
Huszonöt tanszékével, majdcsak száz szakával és mintegy háromezer hallgatójával a Debreceni Egyetem egyik legnagyobb kara a Természettudományi és Technológiai Kar, melynek vezetői tisztségét július 1-jétől Kun Ferenc tölti be.
02 júl
Ezren vették át diplomájukat
A Bölcsészettudományi és a Népegészségügyi Kar végzősei pénteken, az Állam és Jogtudományi Kar hallgatói, valamint az Általános Orvostudományi Kar osztott képzéseiben résztvevők pedig szombaton kapták kézhez okleveleiket a Debreceni Egyetemen.
02 júl
Díszdoktori címet kaptak
A Debreceni Egyetem két professzorát fogadta tiszteletbeli doktorává a Miskolci Egyetem. Berényi Ervin és Beke Dezső az elsők a Debreceni Egyetemről, akik megkapták ezt az elismerést.
27 jún
Erősödő magyar-ukrán kapcsolat
Csaknem tíz éves közös munka eredményeként együttműködési megállapodást kötött a Bölcsészettudományi Kar és az Ukrán Nemzeti Pedagógia Akadémia Innováció és Menedzsment Egyeteme.
19 jún
Centenáriumi könyvbemutató
Hat újonnan megjelent kötet bemutatójával tisztelgett az idén centenáriumát ünneplő tanárképzés előtt a Debreceni Egyetem Nevelés- és Művelődéstudományi Doktori Programja, Felsőoktatási Kutató és Fejlesztő Központja, valamint az MTA Nevelésszociológia Albizottsága.
14 jún
yoUDay: már kaphatók a jegyek!
Megkezdődött a jegyárusítás a Debreceni Egyetem 2017-es stadionshow-jára. Az egyetemi polgárok és vendégeik 90%-os kedvezménnyel vásárolhatják meg, de másoknak is érdemes sietni, hiszen az első 100 regisztráló 1538 forintért juthat a belépőjéhez.
07 jún
Franciaország a Debreceni Egyetemen
A Debreceni Egyetem Zola életmű-kutatásának is köszönhető, hogy idén az intézmény nyerte el az író munkásságával foglalkozó nemzetközi konferencia rendezési jogát.
07 jún
QS-rangsor: nemzetközi népszerűség
Vezető helyen áll a külföldi hallgatók számában a hazai intézmények között a Debreceni Egyetem. Az intézmény megőrizte pozícióját a Quacquarelli Symonds (QS) legfrissebb, 2018-as felsőoktatási világrangsorában.
05 jún
Egyetemünk hírei az Alföld TV-n
Új műszaki laboratórium, DEMEK-jubileum, Szent László konferencia, doktoravató, Food Day, Sárgulás– az egyetem legfontosabb eseményeiről tudósított májusban is a Díszudvar magazin.
28 máj
Új lehetőség az inzulintermelés serkentésére
A cukorbetegeken segíthet a Debreceni Egyetem kutatóinak felfedezése, melyet több neves szaklapban publikáltak. A tudósok olyan anyagokat találtak, melyek serkentik az inzulintermelő béta sejtek működését, így új távlatokat nyithatnak meg a diabétesz kezelésében.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.